Szakosztályok

Másodosztályú futsalosaink a zárófordulóban 6–5-re maradtak alul a bajnok TFSE-11TeamSports együttesével szemben. A gólzáporos és fordulatos párharcon Vincze Bálint mesterhármast jegyzett, valamint Sodics Ádám és Kovácsics Richárd volt eredményes. A bajnokságban a negyedik helyet szerezte meg Sziffer András irányította csapatunk.

A pályára lépő utánpótlás-labdarúgócsapatunk közül U17-eseink kétgólos hátrányból fordítva nyertek Gyirmóton, míg U14-eseink fölényes győzelmet arattak a megyei rivális Sárvár ellen. U13-as legénységünk nyert és veszített egy-egy meccset; míg U19-es, U16-os és U15-ös együttesünk alulmaradt soros bajnokiján.

Címvédő futsalcsapatunk felső-házi elsőségével pályaelőnyt élvez a bajnoki döntőben, amely május 17-én kezdődik a Haladás Sportcsarnokban. Riválisunk ezúttal az SG Kecskemét Futsal gárdája, az aranycsata három győzelemig tart.  Jegyinformációk és menetrend az alábbi cikkünkben.

Élvonalbeli futsalcsapatunk első helyét már bebiztosította a felső-házi rájátszásban, az utolsó játéknapon pedig 3–3-as döntetlent játszott a DEAC együttesével. Találatainkat Henrique Diniz, Dróth Zoltán és Sipos Gergő jegyezte a Haladás Sportcsarnokban.

A Gyirmót FC Győr II. vendégeként 3–0-s vereséget szenvedett harmadosztályú labdarúgócsapatunk.

Címvédő futsalcsapatunk május 11-én a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban küzd meg a Férfi Futsal Magyar Kupa elődöntőjében a másnapi fináléért, ellenfelünk az MVFC Berettyóújfalu gárdája. A Final 4 hétvégére kizárólag elővételben lehet napi bérletet vásárolni a Magyar Labdarúgó Szövetség jegyértékesítő felületén.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top