WEBLAP
szrt_tmp_herkules_sportm_ads_1170x450_image_1030.jpeg
borito2021.png
1.jpg
A tabella második helyén álló és ezzel már biztosan továbbjutó dorogiak ellen bátran kezdtek a zöld-fehérek. Egy-két gólos vezetésüket a félidő közepéig sikerült tartani (12. perc 6-4). Ezt követően azonban ritmust váltott az esélyesebb vendégcsapat és elsősorban a gyors ellentámadásaiknak köszönhetően magabiztos előnnyel térhettek pihenőre. A második félidő elején tovább nőtt a különbség (29. perc 11-17), majd egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott a játék képe. A hazaiak megtáltosodtak, minden támadásukat góllal fejezték be és néhány perc alatt ismét szorossá tették a találkozót (34. perc 17-18). A hazai rohamoknak egy kettős emberhátrány vetett véget, ráadásul egyik meghatározó játékosukat ekkor el is vesztették a szombathelyiek. A feszültség egyre fokozódott a pályán és a nézőtéren egyaránt. A nehéz körülmények ellenére továbbra is az ellenfele sarkában volt a hazai csapat (38. perc 19-20), (42. perc 20-21), (47. perc 21-22), de egyenlítenie sajnos nem sikerült.
Mátés István: A mai mérkőzésen nyújtott teljesítményéért minden dicséretet megérdemelnek a játékosaim. Különösen a második félidőben, óriási szívvel játszva, teljesen nyílttá tudták tenni a találkozót egy olyan ellenféllel szemben, amely az eddigi 21 mérkőzéséből csak kettőt veszített el. Sajnos már nem fogjuk megtudni, hogy alakult volna a találkozó, ha Horváth Hanna nem kapja meg a harmadik két percét.
Sajnos nem sikerült megmutatni, hogy a szombathelyi zöld-fehérek a jobbak. Egy pörgős, látványos mérkőzésen kapott ki a Hali. A nézők szép gólokat láthattak mind a két oldalon. A szombathelyiek mindent megtettek, küzdöttek a pályán, félidő után még felzárkóztak 1 gólra, a végén pedig sokáig próbálkoztak vészkapusos játékkal, de a külföldi játékosokat felvonultató Győr ellen ez ma kevés volt! De nem állhatunk meg, mert ezen a héten két bajnoki mérkőzést is játszunk, pénteken már hazai pályán kell javítani a Dunaújváros ellen. Aki teheti, jöjjön szurkolni a fiúknak!
Gólszerzők: Horváth Péter, Halmos Máté, Öreglaki Norbert
2017.04.22-23-án került megrendezésre a 2017. évi Diákolimpia Pécsen. A Haladás VSE Súlyemelő Szakosztályából 13 versenyző mérettette meg magát. Gyürüs Barbara elhozta a 2017 Diákolimpia Bajnoki Címet, a legmagasabb sinclair pontszámmal végzett 1. helyen a junior női mezőnyben.
A két napos rendezvény első napján 6 versenyző lépett dobogóra, a következő eredményekkel.
Női ifjúsági korcsoporban: Boros Viktória (68-92) 6.hely Női serdülő korcsoportban: Könczöl Tamara (39-53) 7.hely Farkas Friderika (31-47) 9.hely Böröndi Eszter (33-43) 11.hely Férfi serdülő 56 kg-os súlycsoportban: Lázár Dominik (52-72) 5.hely Férfi serdülő 69 kg-os súlycsoportban: Udvardy Márk (53-70) 6.hely
A második versenynapon 7 versenyző lépett dobogóra, a következő eredményekkel.
Női junior korcsoportban: Gyürüs Barbara (84-105) 1.hely Horváth Valentina (27-40) 6.hely Férfi serdülő +69 kg-os súlycsoportban: Fodor Alex (37-48) 10.hely Férfi ifjúsági +69 kg-os súlycsoportban: Mihályka Tibor (67-80) 8.hely Takács Dániel (50-65) 9.hely Horváth Ákos (51-60) 10.hely Férfi junior korcsoportban: Busi István (52-74) 11.hely
Hazai pályán kapott ki a Haladás VSE női kézilabda csapata. Szombaton a marcali csapata érkezett Bükre. A mérkőzés előtt még a tabella utolsó előtti helyén állt holt versenyben a mieinkkel. A vereség után már kieső helyen vagyunk a Csurgó csapatával együtt. A szezonból még 4 mérkőzés van hátra, ahol elengedhetetlen a pontszerzés. 29-én a NEKA csapatához utazunk Balatonboglárra, bízunk benne, hogy egy jó mérkőzést láthatunk, és elfelejthetjük a hétvégi összecsapás eredményét.
Hamar Zoltán: „Sajnos nem jött ki a lépés. A stratégiai elemek, amiket megbeszéltünk nem működtek. Nem tudunk mást tenni egy ilyen mérkőzés után, csak annyit, hogy tanulunk a hibákból, előre nézünk, és készülünk a következőre meccsre.”
Takács K. 9 | Hrabovszky H. 4 | Freiberger I. 1 | Hegedüs D. 3 | Doncsecz D. 1 | Kaposvári A. 1 | Sebestyén N. 1 | Szabó J. 1 | Kiss N. 1
Szombaton megszerezte Ifj. Veréb István az indulás jogát a szabadfogású Európa Bajnokságon. Hétvégi válogató során Nagy Mihály ellen kellett küzdenie birkózónknak, hogy bizonyítsa ő az érdemesebb a rangos viadalra. A győzelem után már biztos, hogy lesz szombathelyi sportoló az Európa Bajnokságon!
Veréb István: "Sikerült kijutni a felnőtt Európa Bajnokságra. A nemzetközi versenyek után itt is győzni tudott a versenyzőnk."
A mérkőzés eredményei: 1. 9:4 | 2. 2:3 | 3. 4:2
A rájátszás során már találkozott egymással a két csapat, akkor Budapesten a hazai fővárosiak nyertek kilenc góllal. Jól kezdte a mérkőzést a Haladás (6. perc 3-2), de az esélyesebb vendégek hamar átvették a vezetést (13. perc 4-7). Az időkérést követően egy 4-0-ás sorozattal a félidő vége előtt már a hazaiak vezettek, de két gyors ellentámadást követően a szünetben már a vendégeknél volt az előny. A második félidő elején megléptek az óbudaiak (30. perc 9-13), de a zöld-fehérek nem adták fel és rövid időn belül egalizáltak (35. perc 13-13). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok (46. perc 18-18). A hajrában a vendégek voltak pontosabbak és nagy küzdelmen után tudták csak megszerezni a győzelmet.
Mátés István: A mérkőzés pozitívuma, hogy egy jobb csapattal szemben, végig volt esélyünk a győzelem megszerzésére.
Ikervár, 2017. április 20. (csütörtök) 15.30
Pos | Team | Pl | SD | Pts |
---|---|---|---|---|
1. | Haladás VSE | 9 | +23 | 27 |
2. | SG Kecskeméti Futsal | 8 | 0 | 20 |
3. | MVFC Berettyóújfalu | 8 | +8 | 18 |
4. | A Studio Nyíregyháza | 8 | -1 | 13 |
5. | DEAC | 8 | -9 | 8 |
6. | Futsal Veszprém | 9 | -21 | 7 |
See all |
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. | Haladás VSE | 63 |
2. | MVFC Berettyóújfalu | 48 |
3. | Futsal Veszprém | 45 |
4. | SG Kecskeméti Futsal | 44 |
5. | A Studio Nyíregyháza | 39 |
6. | DEAC | 30 |
7. | Nyírbátori SC | 28 |
8. | Újpest FC-220VOLT | 28 |
9. | Aramis SE | 26 |
10. | PTE-PEAC | 12 |
11. | Maglódi TC | 11 |
12. | Magyar Futsal Akadémia | 7 |