2–2-vel ért véget mindkét találkozó
2011-11-27 17:48:18| Vissza
Az Üstökös FC Győrrel mérkőzött a Haladás VSE U-19 és U-17: mindkét találkozó 2–2-es döntetlennel ért véget.
U-19, II. osztály, Észak-nyugati csoport
Haladás VSE–Üstökös FC Győr 2–2 (2–1)
HVSE: Farkas M. - Balogh T., Gyurácz, Rózsa, Szíj, Őri (Szendi, 46.), Baranyai, Devecsery (Szalay, 46.) - Kajtár (Gazdag, 46.), Takács P., Fritz.
Gólszerző: Őri (26., 1-1), Takács P. (27., 2-1)
Meglepetésre a középmezőny aljához tartozó győriek az első negyedóra végén megszerezték a vezetést, ám tíz perc egyenlített, sőt, alig fél perc elteltével már a vezetést is megszerezte a HVSE. Azonban ezen a napon semmi más nem jött össze, sőt, az 55. percben egyenlítettek a vendégek, ezzel pedig egy pontot elvittek Szombathelyről.
Az ősz a HVSE számára 27 ponttal és a hatodik hellyel fejeződött be.
U-17, II. osztály, Észak-nyugati csoport
Haladás VSE–Üstökös FC Győr 2–2 (1–2)
HVSE: Prán - Kovács M., Halmosi, Szigeti (Pungor Sz., 54.), Papp (Takács Sz., 46.) - Szalay, Görög (Klauzer, 46.), Kun, Simon M. - Németh B., Gáspár (Iszak, 79.)
Gólszerző: Gáspár (2., 1–0; 66., 2-2)
Hamar megszerezte a vezetést a Haladás VSE, ám alig telt el 20 perc, amikor egyenlítettek a vendégek, sőt, az első félidő hajrájában a vezetést is megszerezték. A fordulás után Hegyi László együttese mindent elkövetett az egyenlítésért - ez is meg is történt, de a győztes gólt nem sikerült megszerezni, így maradt a döntetlen.
Jelenleg 34 ponttal a negyedik helyen áll a csapat, ám, ha a Badacsonytomaj ellen elmaradt találkozó jogos három pontját hozzávesszük, akkor a dobogóra fellépve, 37 ponttal telelhet aaz együttes.











