A HVSE birkózócsapatának bravúrbronzérme
2011-11-16 16:59:31| Vissza
A 13–14-re elveszített első találkozó után a vendégjátékossal felálló HVSE 18–10-re verte a Kecskemétet.
Id. Veréb István tanítványai 0–12-ről indultak a bronzcsata "odavágóján", mert az alsó három súlycsoportban nem indított versenyzőt.
A szlovákiai Peter Obzera-t igazolta le erre a visszavágóra a Haladás VSE. A vendégjátékos hozta is a meccsét, és ugyanígy tett Molnár Bálint és Hatos Gábor is - utóbbiak tussal nyertek. Mivel ifj. Veréb István is nyerni tudott – ráadásul: egy súlycsoporttal feljebb, sőt, kötöttfogásban.
A megérdemelt bronzon kívül még egy kellemes hír is örömöt okozott a szombathelyiek táborában - erről pedig a Magyar Birkózó Szövetség honlapja számolt be:
Eljött az Üllői útra a Haladás VSE májusban megválasztott, új ügyvezető elnöke, Pintér Zoltán. Nem lepődtünk meg, hogy birkózóversenyen találkoztunk vele, hiszen a városában a Magyar Nagydíjnak is lelkes látogatója. Most, a parádés győzelem után ráadásul fontos bejelentést is tett a honlapunknak adott nyilatkozatásban:
- Ez a nagyszerű, személyes élmény csak megerősített abban az elképzelésünkben, hogy a Haladás VSE ma is erős szakosztályából még erősebbet építünk. A nagy cél érdekében jelentős áldozatokat hozunk. Ebben a sportágban élen lenni dicsőséget jelent a klubnak, a városnak.











