A HVSE ifjú tehetsége, Spitzer Ákos nyerte a 11-es rúgó versenyt
2011-10-27 07:25:42| Vissza
A Haladás Sopron Bank–Kaposvári Rákóczi bajnoki mérkőzés szünetében ismételten megrendezte a szombathelyiek névadó szponzora a büntetőrúgó versenyt. Az egyik nyertes a Haladás VSE utánpótláscsapatát erősíti.
A hazai meccsek előtt sokan érdeklődnek és küldenek megfejtést azért, hogy szerepelhessenek a futballcsapat névszponzorának játékában. A Kaposvár elleni mérkőzés szünetében megrendezett 11-es párbaj után két győztest is hirdettek: Hegedűs Péternek kétszer talált be Őri Krisztián és Spitzer Ákos. Utóbbi versenyző 6 éves, a Paragvári általános iskolába jár és természetesen a Haladásban szeretne focista lenni, ezért is erősíti már most a Haladás VSE 2005-ös korosztályát. Édesapja, Spitzer Attila – mint minden szülő – elfogult, de elmondta, hogy a szakmabeliek úgy látják, van jövő a fiúban. Otthon sorakoznak az érmek és a kupák, Spitzeréknél minden a fociról szól éjjel-nappal. Ákos elmesélte, miként érezte magát a zanati ősfüvön: „Sokat gyakoroltam, mert Apa mondta, hogy kinek is kell rúgnom a 11-eseket. Sokan voltak a stadionban, de nem izgultam. Csatár vagyok, a kedvencem mégiscsak védő, Tóth Péter. Ő is sokszor odaér a kapu elé, jól játszik és sok gólt is lő.”
Őri Krisztián már másik korosztályhoz tartozik, övé lett a büntetőrúgás fair play-díja, hiszen hiába „helyezett jól” a harmadik lövésnél, azt Hegedűs Péter hárította. A kimaradt büntető miatt két győztest hirdetett a Haladás Sopron Bank. A Hali-drukker elmondta: „Óriási élmény volt ennyi néző előtt Hegedűs Péternek büntetőt rúgni, és nagyon boldog vagyok, hogy kétszer is sikerült betalálni. Ráadásul együtt nyerhettem meg a versenyt Ákossal – ki tudja, remélhetőleg egy évtized múlva már a pályán láthatom viszont őt.”











