Keresés a weblapon

Évérteklő a HVSE futball-utánpótlásáról

2011-12-09 18:58:32| Vissza

Artner Tamás, a Haladás VSE utánpótlás-labdarúgó szakosztályának elnöke értékelte és foglalta össze a 2011-es esztendőt a www.haladasvse.hu részére.

A 2011-es évtől a Szombathelyi Haladás VSE újra elkezdett foglalkozni a 12 év alatti korosztályokkal, az ún. Bozsik-korosztályokkal. Erre azért volt szükség, mivel az alulról jövő utánpótlásunk elakadt, másrészt pedig a Haladás VSE új vezetése részéről igény volt arra, hogy megnöveljük korosztályainkat és a játékosaink létszámát.

A tavalyi évi 110 főt nagyjából ezekkel az új korosztályokkal megdupláztuk. Kialakítottuk a klub filozófiáját, aminek a fontos elemei:
- a hagyományok ápolása,
- 100%-os azonosulás a klubbal,
- Haladás VSE-Család kialakítása.

Elindítottunk egy új képzést, aminek a középpontjában a gyerek (az egyéniség) áll. Nem szeretnénk támaszkodni a szülőkre, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy levesszük az anyagi terheket róluk: mi álljuk a gyerekek utaztatását, versenyeztetését. Kialakítottunk négy programot, amelynek első eleme az óvodás program. Ide tartoznak a 2005-ös, 2006-os és 2007-es születésű fiatal labdarúgók. A cél a sport, a játék és a labda megszerettetése első sorban és a tömegbázis kiszélesítése. Edzők: Hegyi László, Takács Gábor, Murai Szabolcs és Mikos Tamás. Kb. ötven óvodás tartozik ebbe a programba.

Ezután következik a gyermekprogram. Ide tartozik a 2001-es, a 2003-as és a 2004-es korosztályú gyerekek. Ők az alsós általános iskolások – itt a program elsősorban az ügyesség nagymértékű fejlesztését, a technika durva koordinációjának kialakítását és a tömegbázis további kiszélesítését tűzte ki céljául. Kb. hatvan kisiskolás tartozik ebbe a programba. Edzők: Koman Vlagyimir, Schäffer István, Rudolics Norbert, Hajmási Milán és Tebeli György. A gyerekek versenyeztetését a Bozsik-programban, a Kölyök-Ligában és kis tornákon oldjuk meg. Rengeteg tehetsége gyerek található ebben a programokban.

Tehetségek kibontakoztatása-program: U11-től U14-ig. Ide tartozik az 1998-as, az 1999-es és a 2000-es korosztály. Kb. 40-50 labdarúgónk tartozik ehhez a programhoz: a Zrínyi iskola keretein belül délelőtti foglalkozások (heti két alkalommal) alatt pluszban lehet velük tréningezni. A cél a futball összes technikai elemének megtanítása, kispályáról nagypályára való átmenet, egyéni képességek kibontakoztatása. Egyéni képzésekben Szekér István lépett be a programba. A 2000-es korosztály az U13-as másodosztályú Észak-nyugati csoport országos bajnokságban szerepelnek, ahol egy évvel idősebbek között remekül állnak, csak egyszer szenvedtek vereséget. Jövőre az ő számukra mindenképpen igényt tartunk az U13-as első osztályú bajnokságra. Az 1999-es kevesen vannak, mivel ez volt az első korosztály, amit már nem adtak át nekünk, hanem a jobbak mentek az Illés Béla Football Akadémiára, a többi pedig a Haladás VSE-hez. 1998-asaink szerepelnek az U15-ös észak-nyugati csoport másodosztályú bajnokságban és a megyei U-16-os bajnokságban is. Edzők: Desits Szilárd, Imre János, Iszak Sándor, Schäffer István.

Felzárkóztató program: U15-től U19-ig. Ide tartoznak az 1993-as, az 1994-es, az 1995-ös, az 1996-os, és az 1997-es korosztályú gyerekeink. 70 labdarúgó tartozik ehhez a korosztályhoz. Itt elsősorban azokkal a labdarúgókkal foglalkozunk, akik nem kerültek az IBFA-ra, viszont mi szeretnénk biztosítani a további fejlődésüket és kihozni belőlük a legmagasabb szintet, amire a tehetségük és a szorgalmuk alkalmas. A Nagy Lajos Gimnáziumba járó sportolóink heti két alkalommal délelőtt is tudunk edzéseket biztosítani. Az U15-ös korosztály harmadik helyen zárt az országos másodosztályú bajnokságban, reális esélyük lenne jövőre egy osztállyal feljebb lépni. Az U16-os csapat első helyen zárt a megyei II. osztályú U21-es bajnokságban (100%-os teljesítménnyel), az U17-es csapatunk harmadik helyen zárt a másodosztályú U17-es bajnokságban (három ponttal lemaradva az első helytől), az U19-es csapatunk a megyei II. osztályú felnőtt bajnokságban második helyen áll. Számukra ez a fontosabb bajnokság, a csapat másik része pedig 6. helyen zárt a másodosztályú U19-es bajnokságban. Edzők: Takács Gábor, Hegyi László, Iszak Sándor, Schäffer István és az összes korosztályunk kapusedzője, Hegedűs Péter.

Jövőbeni terveink: tovább növelni korosztályaink és játékosaink számát. Jövőre belép a 2002-es és a 2008-as korosztály is, a megnyert TAO-s pályázatból szeretnénk jobb körülményeket biztosítani a gyerekek számára és tervben van a következő pályázatban további infrastruktrurális fejlesztés. Szeretnénk a kézilabdásainkkal egy közös sportiskolát vagy akadémiát létrehozni: elsős középiskolától kezdve, a Nagy Lajos Gimnáziumban és a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakiskolában. Szeretnénk még jobb kapcsolatot kialakítani a megye csapataival, szeretnénk egy felnőtt csapatot is (NB III-ig), ahol azok a labdarúgóink szerepelnének, akik a Futball Kft.-ben nem kapnak lehetőséget.

Szeretnénk a Futball Kft. számára továbbra is jó játékosokat biztosítani. Szeretnénk, ha a Haladás VSE ügyvezetése és elnöksége továbbra is ilyen pozitív mértékben támogatná az utánpótlás-képzésünket.
Kapcsolatban vagyunk a Grundball PFC-vel és a Vasi Foci Akadémiával, ahonnan a tehetséges gyerekek egy idő után átjönnek a mi csapatainkba.


 

Nyomtatóbarát verzió

Ajánló


Tovább...Elan Meeting Pozsony | 2012-02-01

elan_meeting_2.jpg
elan_meeting_1.jpg
elan_meeting_3.jpg
elan_meeting_4.jpg

Tovább...Season Opening Meeting Vienna | 2012-01-31

season_opening_2.jpg
season_opening_3.jpg
season_opening_5.jpg
season_opening_6.jpg
SzovaLak

Futsal Haladás

Morelle Z3 Systems - Weboldal,Webes alkalmazásfejlesztés