Keresés a weblapon

Interjú Artner Tamással

2011-12-22 14:38:09| Vissza

A Haladás VSE utánpótlás labdarúgó-szakosztályának elnöke lett a Haladás Sopron Bank vezetőedzője. Ajkai távozásáról, új munkájáról a Veszprém megyei Napló készített interjút Artner Tamással.

Korábban a Lombard Pápa első osztályú labdarúgó csapata hívta edzőnek. Nemet mondott. Most a Haladás kispadját kínálták fel neki és ennek már nem tudott ellenállni.
Artner Tamás, az FC Ajka másodosztályú labdarúgó csapatának mestere kapós szakember. A Pro licences, 41 esztendős edző bekerült a hazai elitbe, vagyis a legjobb tizenhat közé. A Szombathelyi Haladás edzője lett.

- Természetesen, amint felmerült a nevem, azonnal szóltam Ajkán, hogy helyzet van - mesélte Artner Tamás. - Megértőek voltak, éppen kedden személyesen beszéltük meg az elválás részleteit. Az első edzésen is ott leszek majd és elbúcsúzom a játékosoktól.

- Három és fél évet töltött a klubnál. Sikeres időszak volt.

- Úgy érzem, ott váltam igazán jó edzővé. Arról nem beszélve, hogy a közös munka gyümölcsének tekinthető ez a felkérés is.

- Évekkel ezelőtt feljutott a szombathelyiekkel az első ligába, mégis távozott.

- Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy volt-e bennem sértődés emiatt, akkor arra határozottan mondhatom: nem. Ott, abban a helyzetben, egyébként is maradhattam volna, de úgy volt tisztességes, ha eljövök.

- Az Aczél ügy miatt, gondolom, lelkileg meglehetősen megtört állapotú csapatot vesz át.

- Képben vagyok, hiszen láttam sok edzést a múltban, illetve a hazai meccsek zömét is. Fogalmazhatnék úgy is, meglepetés biztosan nem fog érni. Más dolog az ismert helyzet, nyilván mindent meg kell tennem majd, hogy mentálisan megerősítsem a játékosokat.

- Nem túl gyakori helyzet: próféta lett a saját hazájában.

- Évek óta a Haladás utánpótlás-nevelésében dolgozom. Emellett, azt hiszem, az NB II-ben is tudtam próféta lenni, nagyon remélem, hogy most is sikerül majd.

- Ajkáról visz magával játékosokat?

- Kettőt alkalmasnak tartok az élvonalbeli feladatra, de nem valószínű, hogy elhívom őket.

- Titok a nevük?

- Nem, Subicz Gáborról és Pothárn Szabolcsról beszéltem.

Szeretném megköszönni azt a sok gratulációt, amit kaptam már jó előre is. Január 9-én kezdjük a munkát Szombathelyen, bízom abban, hogy a célokat sikerül megvalósítanunk, vagyis a 8-12. hely valamelyikén végzünk.

Artner Tamás három és fél évig volt az FC Ajka mestere, ez volt a csapat legsikeresebb időszaka.

Forrás: www.naplo-online.hu

 

Nyomtatóbarát verzió

Ajánló


Tovább...Elan Meeting Pozsony | 2012-02-01

elan_meeting_2.jpg
elan_meeting_1.jpg
elan_meeting_3.jpg
elan_meeting_4.jpg

Tovább...Season Opening Meeting Vienna | 2012-01-31

season_opening_2.jpg
season_opening_3.jpg
season_opening_5.jpg
season_opening_6.jpg
SzovaLak

Futsal Haladás

Morelle Z3 Systems - Weboldal,Webes alkalmazásfejlesztés