Keresés a weblapon

UP-labdarúgás - félévértékelő I. rész

2012-01-02 11:50:58| Vissza

Nézzük meg, mit mutatnak a számok a Haladás VSE utánpótlás-labdarúgó csapatainak 2011/2012-es szezonbeli első félévéről.

Az U-19-es korosztályos bajnokság második vonalában, az Észak-nyugati csoportban szereplő együttest Takács Gábor irányítja. Az első 15 forduló alatt 8 győzelem, három döntetlen és 4 vereség volt a zöld-fehérek mérlege. Jelenleg a hatodik pozíciót foglalja el az együttes: négy pontra, azaz elérhető közelségben a dobogótól. Hasonlatos a mérleg itthoni környezetben és idegeben is. Hazai pályán 4 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség van a csapat neve mellett, míg idegenben szintén 4 győzelem, egy döntetlen és 2 vereség.

A legnagyobb hazai siker a Sárvár 3–1-es legyőzése, míg idegenben Badacsonytomajon szórta meg ellenfelét a Haladás VSE, hiszen 6–1-re győztek a fiúk.  A legsúlyosabb vereséget a tabellát simán vezető Soproni "A" csapat otthonában szenvedte el a Takács-gárda, amikoris 5–1-re kaptak ki a szombathelyiek.

A csapat 31 gólt rúgott és 27-et kapott. A mieink találatain a következők osztoztak: Mersits Dávid (6), Takács Péter (4), Fritz Dávid (3), Őri Ádám (3), Gazdag Krisztián (2), Baranyai Martin (2), Sütő Előd (2), Lakatos Bálint (2), Szalay Csaba (2), Nyári Bálint (1), Németh Norbert (1), Devecsery Mátyás (1), Klauzer Ádám (1), Kajtár Máté (1). A csapat egységét mutatja, hogy 14-en is gólt tudtak szereni a csapatból.

A bajnokság a március 3-i hétvégén indul meg a fiúknak.

 

Nyomtatóbarát verzió

Ajánló


Tovább...Elan Meeting Pozsony | 2012-02-01

elan_meeting_2.jpg
elan_meeting_1.jpg
elan_meeting_3.jpg
elan_meeting_4.jpg

Tovább...Season Opening Meeting Vienna | 2012-01-31

season_opening_2.jpg
season_opening_3.jpg
season_opening_5.jpg
season_opening_6.jpg
SzovaLak

Futsal Haladás

Morelle Z3 Systems - Weboldal,Webes alkalmazásfejlesztés