Keresés a weblapon

Veréb és Ligeti már Londonban

2011-12-13 09:20:43| Vissza

Londonban, az Olimpia színhelyén tesztversenyen szerepeltek szabadfogású birkózóink. Ligeti Dániel megnyerte versenyét.

Szűk egy évvel az olimpia előtt megkezdődtek a tesztversenyek a brit fővárosban. Ilyenkor nem csak a versenyzők tesztelhetik le azt, hol is tartanak a felkészülésben, hanem bizony a helyszíneknek is fontos erőpróba ez.

84 kg-ban ifj. Veréb István a már-már szokásosnak mondható balszerencsés sorsolással indított, hiszen az amerikai Herberttel kellett megküzdenie. A VB-ezüstérmes ellen nem tudott pontot csinálni a mi fiúnk, így az amerikai 1–0, 3–0 arányban le tudta győzni a HVSE birkózóját.

96 kg-ban Kiss Gergely jól kezdett, hiszen két győzelemmel már a döntőben találta magát. Ott az orosz Belonovszkij jelentette a végállomást - így Kiss a második helyen végzett.

120 kg-ban Ligeti Dániel mutathatta meg tudást. Először kínai ellenfelet gyűrt le, és mivel nagyon kevesen voltak a súlycsoportban az indulók, máris a döntőben találta magát - méghozzá egy olyan puerto rico-i versenyzővel szemben, aki előtte két mérkőzést is vívhatott volna, de minkét ellenfele visszalépett. Ligeti ezt a meccsét is megnyerte, így aranyérmes lett.

Nyomtatóbarát verzió

Ajánló


Tovább...Elan Meeting Pozsony | 2012-02-01

elan_meeting_2.jpg
elan_meeting_1.jpg
elan_meeting_3.jpg
elan_meeting_4.jpg

Tovább...Season Opening Meeting Vienna | 2012-01-31

season_opening_2.jpg
season_opening_3.jpg
season_opening_5.jpg
season_opening_6.jpg
SzovaLak

Futsal Haladás

Morelle Z3 Systems - Weboldal,Webes alkalmazásfejlesztés