Keresés a weblapon

Visszatér az Admiral-Haladás VSE csapatkapitánya

2011-10-29 10:24:39| Vissza

Hosszú kihagyás után újra parkettre léphet Németh Péter, az Admirál-Haladás VSE futsal csapatának kapitánya. A rutinos támadó komoly műtéten esett át, ám mára teljesen felépült, és alig várja, hogy újra gólt, gólokat lőhessen.
 

Szörnyű volt ilyen sokat kihagyni! Júliusban játszottam legutóbb edzőmeccset, bajnokit pedig még az előző kiírásban, az utolsó fordulóban a Keszthely ellen. Komoly műtéten estem át, de megnyugtatok mindenkit: minden a legnagyobb rendben velem. Három hete együtt tréningezek a többiekkel, és Pálmay Tamás vezetőedzővel most döntöttünk úgy, hogy immár a keretbe kerülhetek. Mentálisan biztosan sokat jelent majd a jelenlétem a társaságnak, hiszen a kezdetektől a gárda tagja vagyok. Aztán remélem, hogy hozzá is tudok tenni majd a játékhoz, bár az kétségtelen, hogy meccshiánnyal küszködöm. Kíváncsian várom egyébként a MAFC elleni összecsapást, ugyanis az együttest tavaly a második vonalban nem tudtuk itthon megverni. Jó erőkből állnak Csernaiék, ám nekünk be kell húznunk a három pontot. Abban bízom, hogy nemcsak a kispadon, hanem a parketten is segíteni tudok a csapatnak. És, hogy góllal, vagy gólpasszal térek vissza? Teljesen mindegy, egy a lényeg, hogy nyerjünk! – nyilatkozta Németh Péter.
 

Nyomtatóbarát verzió

Ajánló


Tovább...Elan Meeting Pozsony | 2012-02-01

elan_meeting_2.jpg
elan_meeting_1.jpg
elan_meeting_3.jpg
elan_meeting_4.jpg

Tovább...Season Opening Meeting Vienna | 2012-01-31

season_opening_2.jpg
season_opening_3.jpg
season_opening_5.jpg
season_opening_6.jpg
SzovaLak

Futsal Haladás

Morelle Z3 Systems - Weboldal,Webes alkalmazásfejlesztés