A karácsonyi körkérdésünk után ezúttal az újévvel kapcsolatos terveikről érdeklődtünk a Haladás VSE élsportolóinál. Voltak olyanok, akik szilveszterkor tesznek fogadalmat, voltak olyanok is, akik nem, de az valamennyiüknél közös volt, hogy sportsikerekben gazdag 2020-as esztendőt várnak.

Futsal

Dróth Zoltán futsaljátékos: - Nem szoktam szilveszterkor különösebb fogadalmakat tenni. Abban bízom, hogy a 2020-as esztendőben komoly sikereket érünk majd el a Haladással.

Vas Ádám futsaljátékos: - Szilveszterkor malacsült és lencse is lesz a menüben. A terveim között szerepel, hogy kupa-, valamint bajnoki döntőt játszhassak a Haladással.

Horváth Péter futsaljátékos: - A szilvesztert mindig a barátainkkal töltjük. Hagyomány, hogy valamennyien leírjuk egy lapra a fogadalmainkat és azokat borítékba tesszük. Jó játék, hogy egy esztendő múlva megnézzük, hogy mi valósult meg belőlük. Picit babonás vagyok, ezért nem szeretném elárulni, hogy én milyen fogadalmat teszek, de nagy izgalommal, komoly tervekkel várom a 2020-as esztendőt.

 

Sportíjászat

Kukorelli Edit íjász: - Újévi fogadalmakat nem teszek, de a 2020-as évet is a saját elvárásaim szerint akarom alakítani. Szeretnék végig kiegyensúlyozottan teljesíteni a sportban, hullámvölgyek nélkül. Céljaim között szerepel a szekszárdi világbajnokság, valamint a szlovéniai Európa-bajnokság.

Tomsics Balázs íjász: - Az újévtől mindig jobbat várok, mint amilyen az előző volt. Ez persze nem mindig jön össze. Az egész edzéstervemet, versenyprogramomat a szekszárdi világbajnokságnak rendelem alá, mert azon szeretném a maximumot nyújtani. Ott akarok csúcsformában lenni.

Molnár József íjász: - Itthon szilveszterezünk a családunk kedvencével, egy snauzer kutyussal. Nem vagyok híve a fogadalmaknak, de van egy állandó programunk. Minden év első napján az időjárástól függetlenül kimegyünk lőni. Ez most sem maradhat majd el. Amúgy pedig nagyon szeretnénk a párommal, Szilvivel kijutni a Terep Világbajnokságra Amerikába, mivel ott lehet az országunk számára kvalifikációt szerezni a 2021-es Világjátékokra.

 

Röplabda 

Vacsi Evelin röplabdázó: - Az újévre vonatkozóan sok tervem van. Szeretném, hogy a csapatunk több sikert érjem el és a szeretteimmel együtt mindig boldogok és egészségesek legyünk.

Csóka Lili röplabdázó: - A 2020-as évtől egészséget, boldogságot várok és újabb sikerekben reménykedem.

Császár Norina röplabdázó: - Nem szoktam fogadalmakat tenni, de abban nagyon bízom, hogy jövőre is sokat fejlődök majd és hasznos tagja lehetek a Haladásnak.

 

Súlyemelés

Gyürüs Barbara súlyemelő: - Remélem, hogy a 2020-as esztendő sérülésmentesen telik majd el. Szeretnék az Európa-bajnokságon jobb eredményt elérni, mint korábban tettem.

Polgár Mirjam súlyemelő: - Sok tervem van a jövő évre nézve és szeretném is megvalósítani őket. Azt megfogadtam, hogy jobban oda fogok figyelni az edzésekre, mert ez kell ahhoz, hogy a felnőttek között is a szűk elitbe tartozzak. 

Boros Viktória súlyemelő: - Az újévben szeretnék leérettségizni és a sportban is minél nagyobb sikereket elérni. Ehhez persze az is kellene, hogy a sérülések elkerüljenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top