Kézilabda

A harmadosztályban vitézkedő U 14-es csapatunk valamennyi mérkőzését megnyerte a vasárnap folyamán,  idegenben sikerült a bravúr serdülő együttesünknek is. A felnőtt gárda Tatán megbotlott az újonc ellen, az ifjúsági alakulat pedig drámai mérkőzésen mindössze egy góllal  maradt alul a Dorog korosztályos brigádjával szemben.  A szezonkezdet paprikás mérkőzéseket hozott,  jócskán akadt sikerélmény és kozmetikázni való egyaránt a következő fordulókra.

Pezsgő sportéletet hozott az idei szezon első hivatalos toborzó eseménye szakosztályunknál. A lányok és a fiúk számára kiírt reprezentatív eseményen élénk érdeklődés fogadta a kézilabda-bemutatókat, ahol az ifjú korúak nemcsak a labdával köthettek szoros barátságot, hanem valamelyest betekintést nyertek a sportág alapjaiba is.  A Haladás VSE Kézilabda számára sikeresen lezajlott, a rendezvényre sok kíváncsi szempár érkezett.  A beinduló ovis kézilabda is nagy várakozásokkal tekinthet a jövőbe. A klubmodell minden szintjén a helyiek foglalkoztatása van zászlóra tűzve, így a belépő gyermekek előtt egy komplett sportéletpálya körvonalai rajzolódnak ki. 

A hétvégén Nagyatádon,  szeptember első napján pedig Szekszárdon vendégszerepel felnőtt női együttesünk felkészülési tornák keretében.  A teljesen átalakult, megfiatalított kerettel készülő csapatunk korábban már megmérkőzött a Győri Audi ETO U 19-es és a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdájával is.  A folyamatosan épülő Haladás a bentmaradását tűzte ki végső célnak a rendkívül veretes mezőnyben.  A szombathelyi zöld-fehérek háza táján jó a hangulat uralkodik,  a korábbi kulcsjátékosok sokat segítenek a frissen igazolt kézilabdázók beilleszkedésében.

Közeleg a bajnoki rajt valamennyi korosztályunk számára, a célegyenesbe fordulva pedig már a felkészülési mérkőzések játszanak főszerepet.  A keddi nap folyamán serdülő tornát rendeztünk a Haladás Sportkomplexumban, ahova a Mosonmagyaróvár egy, az Ikervár pedig két korosztályos csapatot delegált.  Huszár Benjamin együttese egy magas hőfokú,  kiélezett találkozót követően végül a bronzéremért játszhatott,  ahol  a Mosonmagyaróvár együttesét legyőzve a harmadik helyen landolt.

A legnagyobb idehaza rendezett nemzetközi utánpótlás tornán állhatott fel a dobogó legfelső fokára a Szombathelyi Haladás együttese, minekután a zöld-fehérek U 14-es gárdája megnyerte az egy héten keresztül zajló Cell Cup-ot. Európa szerte is az egyik legjelentősebb korosztályos versenyen ebben az évben 15 ország több, mint 102 csapata indult, Izlandtól Szaúd-Arábiáig,  összesen nyolc korcsoportban.  Huszár Benjamin tanítványai  legyőzték a Budaörsöt, a Veszprémet,  három román együttest ,  és a döntőben a szlovák Zirovnice sem tudta elgáncsolni a szombathelyieket.  A Haladás újraalakult kézilabda szakosztályának első utánpótlás sikere országos jelentőségű.  A jubileumi évre készülő egyesület rengeteg munkát invesztál a városi sportélet jövőjének számító fiatalokba.

Második héten is zajos volt Szentgotthárd a fiatalok nyüzsgésétől,  ugyanis a Haladás kézilabdás lányokat követően a fiúk is birtokba vették a sportcsarnokot és a város helyszíneit az egy héten keresztül tartó táborban. A nyár legmelegebb heteiben kézilabdázók armadája lepte el Szentgotthárd utcáit, ugyanis ezúttal a határmenti település látja vendégül a zöld-fehér mamutegyesület sportolóit.  A Haladás kézilabda szakosztálya és a szentgotthárdi együttes között amúgy is régre datálható jó munkakapcsolat jellemző, ám ezúttal mindez az alapozás időszakában is megnyilvánul.  A két csapat ugyanis vállvetve egymással elosztotta az edzésidőpontokat, és számos közösségi programban is közösen vesznek részt a fiatal sportolópalánták.  Takács Gabriella edzőt kérdeztük az egy héttel kapcsolatos élményeiről.

A kiváló erőkből álló Mosonmagyaróvár ellen mérkőzött meg ifjúsági és serdülő csapatunk a szentgotthárdi edzőtáborban.  A vendég együttesek elleni két összecsapás méltó módon zárta a rendkívül mozgalmas, valamint ingergazdag hetet.  Jóllehet mindkét garnitúránk alulmaradt, a játék számos elemében végig partiban voltunk.  Két szoros félidőt követően a véghajrában végül az óváriak örülhettek.  A két egyesület a jövőben utánpótlás szinten szorosabbra fűzné a szakmai kapcsolatot, a kölcsönös meghívás jegyében augusztus végén következik majd a folytatás.

Mélyen az emlékezetünkben él a nyár csúcsteljesítménye, U 14-es együttesünk győzelme a nemzetközi Cell Cup tornán.  Fiatal sportolóink szereplése büszkeséggel tölti el az egyesület körül dolgozókat  és a szurkolóinkat egyaránt.  A Haladás számára az utánpótlás rendkívül fontos,  felmenő rendszerünkben igyekszünk lehetőséget biztosítani a törekvő, tehetséges kézilabdázóknak.   A zöld-fehér szakosztály financiálisan is teljes vállszélességgel a jövő kézilabdázói mögött áll,  a lehető legjobb feltételeket próbáljuk biztosítani növendékeinknek.  Rendhagyó írásunkban ezúttal a főszereplőket kérdeztük, hogy érezték magukat a sikeresen záródó viadalon.  Aranyérmes játékosaink készségesen válaszoltak a kupaélményt firtató kérdésre.

Sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatta következő szezonra szóló, átalakított keretét a Haladás VSE felnőtt kézilabda együttese.  A korábbi évekhez képest kicserélődött  garnitúrában számos új játékos található.  A szakmai stáb, a média érdeklődése közepette felvázolta a 2018/2019-es pontvadászatra szóló terveit, valamint szó esett a jubileum évéről is.  A teljesen átalakuló keret megfiatalodott, ugyanakkor az érkező játékosok erősítésnek számítanak.  Az idei bajnokságban minden eddiginél kiélezettebb küzdelem várható.

Fotók: www.hungarysport.hu

Alkategóriák

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top