Négy nap leforgása alatt kétszer győzte le a legnagyobb riválisát az NB II. Nyugati csoportjában szereplő futsalcsapatunk. A „Kishali” hazai pályán 3–2-re, míg idegenben 4–3-ra nyert a listavezető TFSE ellen.

Rövid időn belül kétszer mérte össze tudását a csoport minden kétséget kizáróan két legjobb együttese. Először pénteken a Haladás Sportkomplexumban pótolták a küzdő felek a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésüket. Sziffer András vezetőedző nem bízott semmit sem a véletlenre és szó szerint bombaerős keretet állított össze a derbire. A kezdőcsapatunkban Gyimesi Máté, Nagy Kevin, Gerencsér Antal, Kovács Máté és Vatamaniuc-Bartha Dávid kapott helyet. Enyhe túlzással élve sok NB I-es gárda elfogadná ezt a legénységet kezdő ötösének. Így pedig senkit sem ért meglepetésként, hogy már az 1. percben megszereztük a vezetést Nagy Kevin révén. A szünetig még Gerencsér Titi is betalált, ennek köszönhetően 2–0 volt az első 20 perc után ide.

Térfélcserét követően ugyan szépítettek a fővárosiak, ám Nagy Kevin visszaállította a kétgólos különbséget, amiből egyet a meccs végéig meg is tudtunk tartani, így pedig 3–2-re nyertük meg az első rangadót.

Hétfőn már a TFSE otthonában randevúzott egymással a két gárda. Ezt a találkozót a 21. fordulóban játszották a csapatok. Annyi változás történt a kezdőcsapatunkban, hogy Gerencsér Antal helyett Sipos Gergő kezdett. A mérkőzés pedig a szombathelyi összecsapáshoz hasonlóan remekül indult, Kovács Máté és Gerencsér Antal góljaival a 7. percben már 2–0-ra vezettünk. Ezt követően viszont a házigazdák jöttek és zsinórban három találatot elérve fordítottak. Szerencsére a végjátékban előbb Nagy Kevin egalizált, majd a zárszót a 40. percben Szakasics Balázs adta meg, aki beállította a 4–3-as végeredményt.

Két győzelmünknek köszönhetően alaposan megközelítettük az éllovas TFSE csapatát, neki 50, míg nekünk 46 pontunk van 21 fordulót követően. A harmadik helyen álló Szigetszentmiklós pedig messze lemaradva 37 ponttal követ bennünket.

 

Haladás VSE II.-TFSE-SZERTARSPORT.hu 3–2 (2–0)

Gólszerzők: Nagy Kevin (1., 37.), Gerencsér Antal (10.)

 

TFSE-SZERTARSPORT.hu-Haladás VSE II. 3–4 (2–2)

Gólszerzők: Kovács Máté (2.), Gerencsér Antal (7.), Nagy Kevin (37.), Szakasics Balázs (40.)