Brazíliából igazoltuk NB I.-es futsalcsapatunk legújabb játékosát, Henrique Diniz De Souzat. A 28 éves ballábas játékos a brazil első osztályból érkezett hozzánk.

Henrique Diniz De Souza múlt héten érkezett Dél-Amerikából, és - két negatív PCR-teszt után - már edzésbe is állhatott csapatunkkal. Sűrű lesz a menetrendünk az elkövetkező időszakban, nyolc mérkőzést kell megvívnunk a bajnokság felsőházi rájátszásban és a Magyar Kupa sorozatban is folytatjuk a küzdelmet, válogatott játékosainkra pedig ezeken a meccseken kívül további összecsapások is várnak a nemzetközi porondon.

Pálmay Tamás, szakágvezető: „Célunk megnyerni a bajnokságot, illetve megvédeni Magyar Kupa-címünket. A szakmai stáb a klub vezetőivel közösen hozta meg a döntést, hogy igazolunk még egy rutinos, jó teherbíró képességű játékost. A koronavírus-járvány nekünk is okozott már nehézséget a szezonban, valamint a sűrűbb menetrendben a fokozott terhelés közben megnő a sérülés veszélye is, vagy akár egyéb, előre nem látható probléma befolyásolhatja a játékra képes csapat összeállítását. Henrique rátermett játékos, brazil élvonalbeli tapasztalattal, úgy gondolom, hogy Juanra mester hamar be tudja építeni a csapatba, és így a bajnokság legfontosabb időszakában már segítségünkre lesz.”

Juanra Calvo: „Egy olyan játékost igazoltunk, aki gyorsan segítségére lehet a csapatnak, hiszen már a rájátszásban kell helytállnunk. Henrique rutinos, minőségi ballábas szélső játékos, aki jól olvassa a játékot. Tud védekezni is és jól passzol, így remélem jól tudja hasznosítani majd az adottságait.”

Henrique Diniz De Souza: “Nagyon jól érzem magam, boldog és elszánt vagyok, hogy lehetőségem nyílt a Haladás együttesével harcolni a sikerekért. A csapattársaim és a szakmai stáb is igazán kedvesen fogadtak, ez sokat segít nekem a beilleszkedésemben minden téren. Ismerem a kitűzött céljainkat, szeretném ebben a lehető legjobb tudásommal segíteni a klubot és szeretném magunkat a Bajnokok Ligájában látni a következő szezonban!"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 4 +11 16
2. Haladás VSE 4 +7 15
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top