Akárcsak a bajnoki pontvadászat 8. fordulójában, a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén is 2–2-es döntetlent játszott a Nyírgyulaj vendégeként címvédő futsalcsapatunk. A vitákkal tarkított összecsapáson a mieink az utolsó pillanatokban egyenlítettek Milos Simic találatával.

A két gárda szeptemberi bajnokiján sem volt könnyű dolgunk a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban, azóta azonban még remek légiósokkal is megerősítették a nyírségi alakulatot. Így előre borítékolható volt a nagy küzdelem, ami végül nem is maradt el.

A címvédésre törekedő alakulatunk egyértelműen támadó szellemben kezdte a derbit, ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést a 7. percben, amikor is Nagy Bence vette be a kapunkat. A folytatásban is komoly csata folyt a pályán, amit gyakori szabálytalanságok, viták is tarkítottak. A sok faultnak köszönhetően aztán a 17. minutumban kisbüntetőhöz jutottunk, amit Dróth Zoli váltott gólra. Ezt követően a vendéglátók is rúghattak egy 10 méterest, ezt azonban Alasztics Marci hárította. A félidő zárásaként Dróth Zoli próbálkozhatott egy újabb kisbüntetővel, ezt viszont a kapufára lőtte válogatott játékosunk.

Térfélcserét követően is óriási küzdelem jellemezte a derbit, a következő találatra azonban egészen a 38. percig kellett várni. Ekkor egy hazai kontra végén a kapufáról a gólvonalon túlra került a labda, védőink hiába próbáltak menteni. A szituációt komoly vita követte, sárga lapok is villantak, de ettől függetlenül 2–1-re módosult az állás. Ezzel azonban még nem zárultak le az izgalmak, ugyanis a mieink átálltak az öt a négy elleni játékra és öt másodperccel a derbi vége előtt Milos Simic kiegyenlített.

A párharc első felvonásának végeredménye azt jelenti, hogy a Magyar Kupában címvédő együttesünk döntetlen állásról várhatja a május 10-i visszavágót, amit a Haladás Sportkomplexumban vívnak majd meg a csapatok.

Juanra Calvo vezetőedző: - Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, mivel itt igen nehéz nyerni. Szerintem a mérkőzésen mi domináltunk, de a hibáinkat gólokkal bűntették a hazaiak. Ennek ellenére egy rossz szavam sem lehet a csapatomra, mert végig győzelemre játszottak a srácok. Lesz 40 percünk Szombathelyen, hogy kivívjuk a négy közé jutást.

 

Nyírgyulaj KSE-Haladás VSE 2–2 (1–1)

Gólszerzők: Dróth Zoltán (17.), Milos Simic (40.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top