A Haladás VSE futsalcsapatának játékosai, vezetői a karácsonyi ünnepek alkalmából ajándékokkal kedveskedtek az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény lakóinak.

Ajándékokkal megrakott autókkal, valamint több tízezer forintot tartalmazó borítékkal érkezett a Hali „küldöttsége” a Gencsapátiban található intézménybe, melynek lakói kitörő örömmel fogadták a zöld-fehér egyesület sportolóit. A gyerekek szinte meg sem várták az ünnepélyes „ceremóniát”, máris használatba vették a labdákat. Persze a különböző mezek, melegítők is nagy sikert arattak.

- A csapaton belül gyűjtést rendeztünk és a befolyó összeget hoztuk ki az intézménybe. Természetesen majd a vezetőségük dönti el, hogy milyen hasznos dolgokra fordítják a pénzt. Öröm volt látni, hogy az itteni srácok mennyire örültek a sportruházatnak és a labdáknak. Ráadásul arról is biztosítottak bennünket, hogy követik az eredményeinket. Tökéletesen tisztában voltak a bajnokság állásával. Nagyon jó érzés volt valamennyiünk számára, hogy mosolyt tudtunk csalni a gyerkőcök arcára – fogalmazott Horváth Péter csapatkapitány.

Az ajándékozás mellett egy rögtönzött futsalmeccs is összejött, melyen az Ernuszt Kelemen gárdája mérkőzött meg a Hali játékosaival.  A találkozó igazságos döntetlennel ért véget, így a gyerekek az ajándékokon kívül a „pontszerzésnek” is örülhettek.