Futsalcsapatunk hazai környezetben, az Aréna Savariát alaposan megtöltő szombathelyi szurkolók előtt nyerte meg a Magyar Kupa 2020-as kiírását. A mérkőzést követően együttesünk játékosait, vezetőit kérdeztük a győzelemmel kapcsolatos érzéseikről, gondolataikról.

 

Horváth Péter csapatkapitány: - Csodálatos érzés ez a siker, az egész csapat nagyon megdolgozott érte. Jobb forgatókönyvet el sem lehetett volna képzelni: megszereztük a vezetést, a Berettyó kiegyenlített, aztán a csodálatos közönségünk előtt kiharcoltuk a győzelmet. Nagyon köszönjük, hogy ennyien kijöttek az Aréna Savariába szurkolni nekünk. Nélkülük nem biztos, hogy sikerült volna megnyerni a kupát. Most megmutattuk, hogy le tudjuk győzni a Berettyóújfalut. Én arra számítok, hogy a bajnokság döntőjében is velük találkozunk majd. Ott is minden meccs ilyen kemény, küzdős lesz és remélhetőleg a kupához hasonlóan ott is mi kerülünk majd ki győztesen. Akkor pedig sikerülne a történelmi siker, azaz első alkalommal a bajnokságban is élen tudnánk végezni.

 

Dróth Zoltán futsaljátékos: - Óriási élmény volt a számomra ez a győzelem. Ennyi néző előtt, hazai pályán. Tavaly a bajnoki címünk csak nüanszokon múlott, most viszont sikerült a kupát megnyernünk. Nagy volt a csapatunkon a teher, de jó versenyzőtípusok vagyunk és meg tudtunk ezzel birkózni. A döntő lényegében egy hullámvasút volt. A legfontosabb pillanat az volt, amikor 3:2-nél újfent megszereztük a vezetést, mert utána a Berettyónak már nem volt válasza.

 

Juanra Calvo vezetőedző: - Nagyon nehéz volt egy olyan csapat ellen játszani, amelyik tavaly a bajnokságot és a kupát is megnyerte. Igen régen kaptak ki utoljára. Most nekünk sikerült őket legyőzni, amiért óriási gratuláció jár a játékosainknak. Hatalmas teljesítményt nyújtottak. Amúgy a mérkőzés kulcsa szerintem a jó védekezésünk volt. Nem engedtük a Berettyónak azt, hogy a saját játékát játszhassa. Persze a győzelemhez a támadójátékunknak is jól kellett működnie.

 

Bokor Zsolt sportigazgató: - Sok mérföldkő van egy csapat életében, szerintem mi most mi egy ilyenhez érkeztünk el. Ráadásul saját városunkban, saját közönségünk előtt értük el ezt az óriási sikert. Örülök, hogy a csapat bebizonyította, hogy képes ilyen eredményt elérni és ezt pont a megalakulásunk tízéves jubileumán tette. Bízom abban, hogy a következő esztendők is hasonló sikereket hoznak majd és a szombathelyi szurkolóknak sűrűn lesz alkalmuk arra, hogy megünnepelhessék ezt a remek együttest.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top