Klubunk öt válogatott futsal játékossal hosszabbította meg a június 30-án lejáró szerződését. Ennek köszönhetően Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Hajmási Milán és Vas Ádám is a Haladás együttesét erősíti a 2020-2021-es szezonban is.

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott egyesületünk futsal szakosztálya, melyen Bokor Zsolt számolt be a média képviselőinek a legutóbbi napok történéseiről. Sportigazgatónk örömmel jelentette be, hogy sikerrel zárultak a tárgyalások és az ősszel induló szezonnak is bombaerős kerettel vág neki a Haladás.

- A koronavírus-járvány miatt bizony mi is kevesebb pénzből tudunk gazdálkodni, ám ennek ellenére sikerült megtartani az értékeink jó részét. Ez azt jelenti, hogy Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Hajmási Milán és Vas Ádám is nálunk folytatja a pályafutását. Ez az öt válogatott játékos a tehetséges fiatalokkal, valamint két légióssal kiegészülve nagyon erős keretet alkot majd. A céljaink nem is változnak, azaz a bajnokságban és a Magyar Kupában is az élen szeretnénk végezni. Utóbbi versengésnek amúgy is címvédőként vághatunk majd neki – fogalmazott Bokor Zsolt, aki külön kiemelte, hogy a keret kialakításakor maximálisan figyelembe vették a következő idényre is érvényes szerződéssel rendelkező vezetőedző, Juanra Calvo kéréseit, javaslatait.

Sportigazgatónk után spanyol szakvezetőnk adott hangot örömének, amiért sikerült egyben tartani a csapat magját. „Jua” úgy véli, hogy ez a keret alkalmas a legmerészebb célok megvalósítására is. Ezzel a véleményével pedig valamennyi frissen szerződtetett játékosunk egyetértett. Elmondásuk szerint ezeknek a tényeknek is jelentős szerepe volt abban, hogy mindannyian a maradás mellett döntöttek.

A sajtótájékoztató végén Bokor Zsolt újságírói kérdésre válaszolva megnevezte a két tervezett légióst. Ezek szerint a szerb Milos Simic és a brazil Darrieer Soares de Melo alkotja majd a külföldiek kontingensét.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top