Megszerezte első győzelmét az Extraligában a Hungast-Haladás női röplabdacsapata. A mieink 0:2-es állásról fordítva 3:2-re nyertek az MTK Budapest otthonában.

Az utóbbi hetekben a sérülések ellenére egyre jobb teljesítménnyel rukkolt ki Leiszt Máté együttese. A Békéscsaba elleni derbin Marija Cicic és Takács Bernadett nélkül is két, míg a Vasassal szemben már három jó szettje volt a csapatnak.  A BL-főtáblájára jutott angyalföldiektől pedig még játszmát is sikerült rabolniuk Vacsi Evelinéknek. Mindezek tudatában a győzelem reményében utazott a gárda az MTK elleni mérkőzésre. Ehhez képest az első felvonás nem sikerült valami fényesen, ugyanis a fővárosiak 25:21-re behúzták ezt a szettet. A másodikban viszont pillanatok alatt elléptek a szombathelyiek és 15:6-nál úgy nézett ki, hogy simán összejön az egyenlítés. Ezt követően azonban óriási gödörbe kerültek a vasiak és 25:20-ra ezt a játszmát is elbukták. A folytatás viszont parádésra sikeredett. A harmadik szettet 25:20-ra, míg a negyediket 25:16-ra nyerték a zöld-fehérek, így pedig jöhetett a döntő játszma. Ebben pedig sokáig a hazaiak domináltak, akiknek még meccslabdájuk is volt, ám a mieink ezt hárították és 16:14-re megnyerték a szettet, a mérkőzést pedig 3:2-re.

Ezzel a Hungast-Haladás megszerezte az Extraliga 2019-2020-as szezonjában az első győzelmét.

Leiszt Máté: - Nagyon örülök ennek a sikernek, annak azonban nem, hogy a második szettet komoly előnyről veszítettük el. Egy hatalmas hullámvasút volt ez a mérkőzés.  A mai napon a lányok óriási lelkierőről tettek tanúbizonyságot. Nagy hátrányból fordítottak, ráadásul még meccslabdát is hárítottak.

MTK Budapest-Hungast-Haladás 2:3 (21, 20, -20, -16, -14)

Budaörs, vezette: Kiss, Szabó

Haladás: Csóka, Császár, Lescay, Wallner, Miranda, Vacsi. Csere: Lojen (liberó), Pickering, Németh T. Edző: Leiszt Máté

 

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!

Futsal NB1 Tabella

Pos Team Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 50
2. Haladás VSE 46
3. Nyírgyulaj KSE 29
4. FTC Fisher Klíma 26
5. Dunaferr DueDutrade FC 25
6. Aramis SE 25
7. Debreceni Egyetemi AC 20
8. Futsal Veszprém 16
9. Rubeola FC 11
10. SG Kecskeméti Futsal 10

Következő mérkőzések

Go to top