Az idei esztendő első mérkőzésén ugyan 3:0-ás vereséget szenvedett Tatabányán NB II-es női röplabdacsapatunk, de a fiatalok folyamatosan javuló játéka bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.

A tabella második helyén álló, rutinos játékosai révén az NB I-be igyekvő tatabányaiak ellen megszeppent játékkal kezdtek Mucsi Péter tanítványai, így pedig senki sem csodálkozott azon, hogy a nyitójátszmát 21:14-re nyerték a hazaiak.

A folytatásban szerencsére feljavultak az Extraligában is szerepet kapó Zoltán Annát ás Németh Teklát is soraikban tudó zöld-fehérek és alaposan megszorongatták a házigazdákat. A második felvonásban 19, míg a harmadikban 21 pontot csináltak a vasiak, azaz nem álltak messze attól, hogy szettet raboljanak a vendéglátóktól. A kritikus pillanatokban azonban rendre megremegett a szombathelyi lányok keze, ennek köszönhetően pedig 3:0-ás vereség lett a tatabányai „kirándulás” vége.

Mucsi Péter vezetőedző: - Megilletődötten kezdtünk, így az első játszmát gyakorlatilag ajándékba adtuk az ellenfélnek. A második szettől feljavult a fogadásunk és nyitásban is jelentősen jobban teljesítettünk. Sajnos azonban ez sem volt elég a játszmanyeréshez. A jól játszó, tapasztalt játékosokból álló hazaiak megérdemelten nyertek fiatal csapatommal szemben.

Tatabányai RSE-Haladás VSE/Sportiskola 3:0 (14, 19, 21)

Tatabánya, vezette: Szabó P., Péterfy

HVSE/SI: Németh T., Perintfalvi, Varga Á., Sajben, Héjj, Németh B. Csere: Zoltán (liberó), Fatér V. (liberó), Kiss D., Fatér J., Horváth B. Vezetőedző: Mucsi Péter

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!

Futsal NB1 Tabella

Pos Team Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 50
2. Haladás VSE 46
3. Nyírgyulaj KSE 29
4. FTC Fisher Klíma 26
5. Dunaferr DueDutrade FC 25
6. Aramis SE 25
7. Debreceni Egyetemi AC 20
8. Futsal Veszprém 16
9. Rubeola FC 11
10. SG Kecskeméti Futsal 10

Következő mérkőzések

Go to top