Az erősen tartalékos összeállításban szereplő csapatunk hazai környezetben 3:0 arányú vereséget szenvedett a női röplabda Extraliga második körének utolsó mérkőzésén az UTE együttesétől. 

A női röplabda Extraliga 14. fordulójában az UTE gárdáját fogadta a sérülések miatt több mint tartalékos összeállításban pályára lépő Haladás. A keretből Genesis Miranda, Sophie Wallner, Csóka Lili és Marton Gabriella sem állt Leiszt Máté vezetőedző rendelkezésére.

Sajnos a nyitószettben a szép számú közönség nagy bánatára nem is tudott jelentősebb ellenállást kifejteni a fiatalokkal teletűzdelt, a 17 esztendős Szendrődi Rebekát és a 19 éves Palánkai-Omoshebi Zsófiát is soraiban tudó együttesünk: 25:12-vel szerzett 1:0-ás előnyt a fővárosi alakulat. A második felvonásban viszont remekül tartották magukat a vasiak és óriási küzdelemben csupán 25:23-ra veszítették el a játszmát. A harmadik szett viszont inkább az elsőre hasonlított és az újpestiek 25:16-tal tettek pontot a derbi végére, azaz 3:0 arányban nyerték a mérkőzést.

Leiszt Máté vezetőedző: - Megilletődötten kezdtünk, ám a második szettben már jól teljesítettünk. A lelkesedésünknek köszönhetően szinte a maximumot hoztuk ki abból a játszmából. Külön ki kell emelnem Szendrődi Rebit, aki remekül megállta a helyét.

Az UTE elleni 3:0-ás vereséggel befejezte az alapszakasz második körét a Haladás. A szombathelyiek az Extraliga harmadik körét Nyíregyházán kezdik majd, előreláthatólag február 9-én vasárnap.

Haladás Szombathely-UTE 0:3 (-12, -23, -16)

Szombathely, 300 néző, vezette: Mezőffy, Ujházi

Haladás: Szendrődi, Vacsi, Cicic, Császár, Lescay, Palánkai-Omoshebi. Csere: Lojen (liberó), Zoltán (liberó), Pickering, Péteri. Vezetőedző: Leiszt Máté