Az idei esztendő első mérkőzésén ugyan 3:0-ás vereséget szenvedett Tatabányán NB II-es női röplabdacsapatunk, de a fiatalok folyamatosan javuló játéka bizakodásra adhat okot a jövőre nézve.

A tabella második helyén álló, rutinos játékosai révén az NB I-be igyekvő tatabányaiak ellen megszeppent játékkal kezdtek Mucsi Péter tanítványai, így pedig senki sem csodálkozott azon, hogy a nyitójátszmát 21:14-re nyerték a hazaiak.

A folytatásban szerencsére feljavultak az Extraligában is szerepet kapó Zoltán Annát ás Németh Teklát is soraikban tudó zöld-fehérek és alaposan megszorongatták a házigazdákat. A második felvonásban 19, míg a harmadikban 21 pontot csináltak a vasiak, azaz nem álltak messze attól, hogy szettet raboljanak a vendéglátóktól. A kritikus pillanatokban azonban rendre megremegett a szombathelyi lányok keze, ennek köszönhetően pedig 3:0-ás vereség lett a tatabányai „kirándulás” vége.

Mucsi Péter vezetőedző: - Megilletődötten kezdtünk, így az első játszmát gyakorlatilag ajándékba adtuk az ellenfélnek. A második szettől feljavult a fogadásunk és nyitásban is jelentősen jobban teljesítettünk. Sajnos azonban ez sem volt elég a játszmanyeréshez. A jól játszó, tapasztalt játékosokból álló hazaiak megérdemelten nyertek fiatal csapatommal szemben.

Tatabányai RSE-Haladás VSE/Sportiskola 3:0 (14, 19, 21)

Tatabánya, vezette: Szabó P., Péterfy

HVSE/SI: Németh T., Perintfalvi, Varga Á., Sajben, Héjj, Németh B. Csere: Zoltán (liberó), Fatér V. (liberó), Kiss D., Fatér J., Horváth B. Vezetőedző: Mucsi Péter