Az előzetesen reméltnél jóval simább, 3:0-ás győzelmet aratott NB II-es női röplabdacsapatunk a felső-házi rájátszás harmadik körében a helyi rivális SZOESE ellen. A mérkőzésen csupán csak az első szett alakult szorosan.

Némi meglepetésre a kissé tartalékos összeállításban szereplő SZOESE kezdte jobban a városi rangadót. A nyitószett elején rendre a vendégek jártak előrébb. Szerencsére gyorsan sikerült rendeznünk a sorokat és a játszma végjátéka már egyértelműen a mieinkről szólt. A felvonás vége 25–17 lett ide.

Szerencsére a folytatás már ennyi izgalmat sem tartogatott. A második etapot 25–11-re, míg a harmadikat 25–12-re hozták Mucsi Péter tanítványai, akik magabiztos, 3:0-ás győzelemmel tudták le a helyi rivális elleni összecsapást.

Mucsi Péter vezetőedző: - A veszprémi vereséget követően fontos volt, hogy visszataláljunk az utunkra. Az első szett közepéig nem sikerült játékba lendülnünk. Bátortalanok voltunk, görcsösek. A játszma második felétől feljavultak a nyitásaink, amelyekből nem tudott támadásokat indítani ellenfelünk, így a támadójátékunk jelentősen felgyorsult. A szett végére már egyértelműen domináltunk. A második játszmától kezdve már jól játszottunk, kézben tartottuk a mérkőzést. Támadásban, nyitásokban hozta a csapat a tudását, amellyel rendre nehéz helyzetbe hoztuk ellenfelünket. Összességében magabiztos győzelmet arattunk, elégedett vagyok a lányokkal. Tudunk ennél jobban is játszani, de ma fontos volt, hogy újra győzelemnek örülhessünk és elinduljunk felfelé. Ezt ma végrehajtottuk, készülünk a következő fontos megmérettetésre.

Haladás VSE-Szombathelyi Egyetemi SE 3:0 (17, 11, 12)

Haladás VSE: Csóka L., Zoltán A., Sajben L., Blázsovics D., Takács B., Németh B. Csere: Kiss D. (liberó). Vezetőedző: Mucsi Péter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top