Bár az eredeti versenynaptárban szereplő programból csak a hazai erőpróbákat sikerült megrendezni, így is komoly eredményeket értek el egyesületünk sportíjászai. A felsorolás elejére Kukorelli Edit és Tomsics Balázs teljesítménye kívánkozik, ugyanis mindketten az első helyen végeztek a hazai Grand Prix sorozatban (is).

Több jó teljesítményt is magukénak tudhatnak idén íjászaink, még annak ellenére is, hogy 2020-ban csak magyarországi erőfelmérőkön léphettek lőállásba. Élversenyzőink közül Molnár József hosszabb időn keresztül sérüléssel bajlódott, így ebben az évben Kukorelli Edit és Tomsics Balázs vitte a prímet.

 

Kukorelli Edit: - A 2020-as esztendőt nagy reményekkel kezdtük, hiszen versenyekben gazdag, izgalmas évnek ígérkezett. A téli időszakban több terem verseny került megrendezésre, köztük a Terem Országos Bajnokság is. A Magyaróvári Íjász Sportegyesület szervezésében többfordulós versenyen a férfiak között indulva a dobogó legfelső fokára állhattam fel. A három terem országos bajnokságból sajnos már csak két viadalt tett lehetővé a kialakult pandémiás helyzet. Csömörön az IFAA Terem OB 3. helyét, majd Pécsen a 3D Terem OB 1. helyét sikerült megszereznem. Ezt követően csak egyéni edzésekre volt lehetőség, ami számomra kissé megnehezítette a nyári szezonra való felkészülést. Elmaradtak a tavaszi kisebb erőpróbák és a nagyon várt nemzetközi megmérettetések (WA EB – Szlovénia, 3D VB – Magyarország). A hazai 3D OB, az országos 3D GP-sorozat, valamint a regionális 3D bajnokság jelentette számomra a 2020-as év versenyszezonját. Eredmények tekintetében az országos bajnokság és a regionális bajnokság ezüstérmet hozott, a 3D GP-sorozatot sikerült a legfényesebb éremmel zárnom. Emellett fontos volt számomra, hogy a Magyar Íjász Szövetség által felállított pontrendszer alapján az I. osztályú minősítési szintet teljesítettem.

Tomsics Balázs: - A teremszezon alatt elértem a kitűzött céljaimat, szinte minden versenyt megnyertem a kategóriámban, amin indultam. Nekem a teremversenyek tökéletes felkészülést biztosítanak a 3D szezonra, itt javítom ki az esetleges lövéstechnikai hibákat, amit az edzéstervnek megfelelően sikerült is végrehajtani. Aztán jött a március, felkészülten vártam az első 3D versenyt, hogy aztán folytathassam a szezont a 3D Világbajnokságig, amelyen már teljesítményem csúcsán szerettem volna részt venni, és ekkor jött a hidegzuhany, bejött, amitől már tartottunk, azaz a járványhelyzet miatt lemondták a tavaszi 3D versenyeket, majd az augusztusban megrendezésre kerülő 3D VB-t is. Nem igazán tudom leírni, hogy milyen érzés az, amikor 100 százalékosan készülsz egy kijelölt versenyre, amire éven át fókuszálsz, és aztán elmarad az. Ekkor úgy tűnt, hogy 5 hónap kemény munkája veszett kárba. Itt követtem el eddigi legnagyobb hibámat: mivel az edzéseket beszüntették és a 3D VB adta motiváció is megszűnt, minimalizáltam a gyakorlások számát. Így telt el három hónap bizonytalanságban, aztán amikor már kezdett enyhülni a helyzet, újraírták a versenynaptárat, és kirajzolódott egy elég zsúfolt szezon. Természetesen a 3D VB nélkül, de legalább a 3D GP-sorozatot és a Nyugat-Dunántúli Régiós Bajnokságot úgy nézett ki, hogy meg tudják szervezni. Így hát újra felvettem a ritmust, és új célt kitűzve belevettettem magamat a munkába. Az új cél pedig az I. osztályú minősítés megszerzése lett, amit 4 éve folyamatosan sikerül elérnem. Június közepén rendezték Felsőtárkányban a 3D GP első fordulóját, amit aztán sikerült is megnyernem, és a minősítési szintet is meg tudtam lőni mindkét versenynapon. Ehhez azt még tudni kell, hogy ezt négyszer kell megcsinálni egy szezonban. Június végén elindult a már említett Régiós bajnokság is, az első fordulónak pedig Győrújbarát adott otthont. Ezt szintén sikerült megnyernem, és mivel ez minősítő verseny is volt egyben, meglőttem harmadszor is az I. osztályú szintet. Úgy látszott minden rendben van a 3 hónapos szünet után, de az élet sajnos közbeszólt, Édesanyám tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Július elején volt a 3D GP következő állomása, ami immár megint csak kérdésessé vált számomra. Bizonytalan volt, hogy egyáltalán tudok-e indulni. Aztán hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, elmegyek, de természetesen nem tudtam a versenyre koncentrálni, így ez csak egy hétvége volt a barátokkal, amit a mai napig nem bántam meg.  Augusztus 1-én rendezték a 3D OB-t Szekszárdon, ahol már kicsit összeszedettebben tudtam szerepelni, így harmadik helyezést értem el, mindkét versenynapon meglőve az I. osztályt, így a kitűzött célt is teljesítettem. Viszont volt hátra még egy 3D GP, ahol egy újabb elérhető cél lehetősége villant fel előttem, megnyerni a GP összesített I. helyezését.

Előtte augusztus 9-én a Régiós Bajnokság második fordulójában Nádasdon a II. helyezést sikerült megszereznem. Augusztus 16-án pedig a 3D GP harmadik, ajkai utolsó fordulójában második lettem, ami összetettben az aranyérmet jelentette. Szeptember 13-án a Régiós bajnokság harmadik fordulójában Zalaegerszegen is második helyen végeztem, ami összetettben itt is aranyat ért. Összefoglalva: szélsőséges szezon volt számomra az idei, de úgy gondolom kihoztam magamból a maximumot!

 

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen reményekkel, elvárásokkal vágnak neki sportolóink a 2021-es szezonnak.

Kukorelli Edit: - Bár jelenleg még nagy a vírusveszély, szigorú szabályok nehezítik a társas érintkezéseket, mégis folytatni kell a téli alapozó edzéseket. Új év, új remények. A 2021-es év tervezett versenyprogramja kész. Hazai terem országos bajnokságokkal kezdődik, melyet követnek a 3D versenyek. Nagy vágyam részt venni World Archery Európa-bajnokságon Mariborban, ahol a legnagyobb íjászok között versenyezhetnék. Természetesen a hazai rendezésű IAA Európa- és Világbajnokság is nagy erőpróba, lehetőség számomra. Titkos vágyam megvédeni a 2018-ban elért világbajnoki címet, de ennyire ne siessünk előre. Szeretném megköszönni az eddigi sok anyagi segítséget a klubunknak, szponzoraimnak – I.M. és Társai Zrt, A.P.P. Kft, Rondó Kft., Patent Csoport, ELEVEN Íjászközpont -, és természetesen a családomnak, akik anyagi és lelki támogatást nyújtanak számomra. Pozitív ember vagyok, várom a tavaszt, hogy újra találkozhassak egyesületünk íjászaival, együtt készülhessünk az előttünk álló feladatokra, megmérettetésekre.

Tomsics Balázs: - A 2020-as év után sokat tanulva vágok neki az új szezonnak, igaz a teremversenyek megint elmaradnak a járványhelyzet miatt, de úgy néz ki, hogy az elhalasztott 3D VB meg lesz rendezve.  Így az lesz a 2021-es szezon csúcspontja számomra, ahol a dobogót mindenképpen célul tűztem ki magam elé. Remélem, hogy a felkészülésemhez szükséges versenyek nem maradnak el és maradéktalanul fel tudok készülni, eközben pedig megszerezni a 2021-es évre is az I. osztályú minősítést.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top