Öt csapatunk lépett pályára a különböző korosztályú labdarúgó-bajnokságokban és valamennyi együttesünk nyert. A legnagyobb győzelmet a Zanattal közös felnőtt gárdánk aratta, amely az Ölbő KSE ellen diadalmaskodott 12–0-ra.

A pontvadászat 14. fordulójában a sereghajtó Ölbő lemondott pályaválasztói jogáról, így hazai környezetben léphetett pályára a megyei II. osztály Északi csoportjában szereplő csapatunk.

Az első pillanatoktól kezdve támadószellemben futballozott a zanatiakkal közös felnőtt együttesünk. Az első gólra sem kellett túlságosan sokat várni, ugyanis már a 16. percben Ferencz Zoltán találatának köszönhetően előnybe kerültünk. Ezt követően enyhe túlzással élve futószalagon alakították ki a helyzeteket Szenczi Imre tanítványai, melyek közül a szünetig még hármat használtak ki, így a félidőben 4–0 volt ide.

Térfélcserét követően még nagyobb fölénybemegyei II. osztály Északi-csoport kerültek a mieink az erejükkel fokozatosan elkészülő ölbőiekkel szemben és végül tucatnyi gólt szerezve 12–0-ra nyertük meg a találkozót. 

Szenczi Imre vezetőedző: - Először is megköszönném az ölbői klubnak, hogy felcserélte velünk a pályaválasztói jogot. Szerintem idegenben nem tudtunk volna ilyen különbséggel nyerni. Jól és motiváltan játszottunk, rengeteg ziccert alakítottunk ki. A második félidőben sokkal jobban sáfárkodtunk a helyzeteinkkel. Főként a bal oldali játékkapcsolatokkal voltam elégedett.  

Ölbő KSE-Zanati KSE-Haladás VSE 0–12 (0–4)

ZKSE-HVSE: Szentgyörgyvári (Kántor) – Szőts, Janek (Szabó Z.), Varga Cs., Maráczi – Perger (Bódi), Berta, Ferencz – Nemes, Szabó B. (Edelényi), Németh G. (Bősze). Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Ferencz Z. 4, Edelényi B. 3, Nemes D. 2, Varga Cs. 2, Maráczi I.,

 

Utánpótláscsapataink a Vasvár elleni megyei találkozón kívül városi rangadókat vívtak a Lurkó UFC korosztályos együtteseivel. Nagy örömünkre mindhárom találkozó Hali-sikerrel zárult: az U17-eseink, valamint az U19-eseink egy-egy találattal bizonyultak jobbnak, míg az U14-es legénységünk három góllal nyert a helyi rivális ellen.

U19:

Haladás VSE-Lurkó UFC 3–2

Gólszerzők: Németh B., Vargyas D., Fördős A.

U17:

Haladás VSE-Lurkó UFC 1–0

Gólszerző: Fekete K.

U14:

Lurkó UFC-Haladás VSE 0–3

Gólszerzők: Hári K. 2, Pál L.

U14 Megyei, Körmendi-csoport:

Haladás VSE-Vasvár 5–1

Gólszerzők: Somfalvi B. 2, Andor Á. 2, Bosnyák B.

 

Fotó: Machinek Zsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 4 +11 16
2. Haladás VSE 4 +7 15
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top