„Feltüzel, hogy a szülővárosomban bizonyíthatok”- Pukler Glória hazatér Szombathelyre. A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron ötödik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Pukler Glóriát a Kozármisleny  mindenesét, a főként irányítóban bevethető rutinos szombathelyi játékost faggattuk.  A sokat megélt karmestert hazahozza a gondviselés, visszatér abba a városba, amelyhez ezer szállal kötődik.  Glória Szombathelyen sosem lesz idegenben, ám a hétvégén ellenfélként érkezik a Haladás otthonába. A nevelőegyesülete kapaszkodik felfelé, és mindent meg fog tenni majd annak érdekében, hogy meglepetést okozzon a nyugati-csoport egyik zászlóshajójának számító Kozármisleny kárára. Bár a vendégek sportolója érzelmes mérkőzés előtt áll, a végén csak az egyik csapat örülhet majd.

Szülővárosa csak egy lehet az embernek, vezetheti bárhova is az élet. Pukler Glóriát nem kell bemutatni a helyi közönségnek, sokan közülük személyesen is ismerik szélvészgyors cseleit, fifikás lövéseit vagy éppen megrendíthetetlen akaraterejét.  A Haladásban felcseperedő játékos ott volt a klub sikereinek közelében, góljaival sokszor kergette extázisba a szombathelyi közönséget. A hétvégén is ezt tenné, igaz ezúttal ellenfélként.  A Kozármisleny számára csak a vegytiszta győzelem elfogadható, ellenkező esetben a dobogó harmadik helyén tanyázó gárda csalódott lenne, míg a Haladás vállán nincs teher. A szombathelyi csapatnak nem ezen a mérkőzésen kell feltétlenül nyernie, de a felszabadultság bármit okozhat. Akár még meglepetést is. A pikánsnak ígérkező találkozó előtt készítettünk interjút a vendégek kiválóságával.

 

Mivel kell megküzdenie egy sportolónak, amikor távol kerül a szülővárosától, mennyivel másabb életvitel szükséges, és hogyan lehet belerázódni mindebbe?

Pukler G.: Elsősorban a honvággyal! Tavaly, huszonnyolc esztendősen kerültem el először otthonról, s bár főiskolára Budapesten jártam, Szombathely volt mindig is az a város, ahol szívesen tengettem a hétköznapokat. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy alapvetően önálló típus vagyok, Szombathelyen is külön éltem már.  Mindemellett persze családcentrikus is vagyok, számomra a család kiemelt fontossággal bír. Édesanyám és édesapám hiánya volt rettentően szokatlan, még úgy is, hogy manapság is napi szinten beszélünk telefonon. Az életvitelembe más nem igen változott, mivel a párom eljött velem Pécsre, és nem utolsó sorban a két kutyánk is elkísért. Rengeteg mindenben segítenek itt, sok erőt adnak!  Egyébként gyorsan bele lehet rázódni, tekintve, hogy nincs idő unatkozni. Folyamatosan van valami program. A sport amúgy is kitölti az életemet. Szinte egy mókuskerékben taposunk: egész héten rengeteg edzés, utazás, mérkőzés……

 

Mit vársz a hétvégi összecsapástól, és véleményed szerint csapatod, a Kozármisleny hol landolhat majd a tabellán a végelszámolásnál?

Pukler G.: Győzelmet várok, bár nem szeretnék előre inni a medve bőrére. Annál is inkább, mert a kézilabdában, főleg nőknél bármi megtörténhet. A Haladás teljesítménye egyre inkább felfelé irányul, támadásban rendkívül hatékonyak, ahogy néztem nagyjából a dobogón vannak a legtöbb dobott gólok listáján. Ugyanakkor védekezésben talán nem annyira stabilak, mivel a legtöbb kapott gólban is az éllovasok között vannak.  Mindezekkel együtt is ügyes, fejlődő csapat, nem szabad leírni őket. Bármikor okozhatnak meglepetést.  Hogy mit várok a pontvadászat legvégén? Szerintem kiegyeznénk csapattársaimmal és edzőnkkel a mostani állásban, miszerint a dobogó legalsó fokán végezzünk, esetleg eggyel feljebb is ugorhatnánk! De még hátra van nyolc mérkőzés, szóval ráérünk ezen agyalni később is. Mérkőzésről mérkőzésre készülünk.

 

Milyen érzés lesz ismét a szülővárosodban játszani, milyen érzések kavarognak Benned a találkozót megelőzően?

Pukler G.: Biztos vagyok benne,hogy nagyon jó érzés lesz, mivel a családom,a barátaim nagy valószínűséggel kilátogatnak majd  a mérkőzésre. Továbbá a szombathelyi szurkolókat se feledjük, akikről tudom, hogy a Haladás csapatát támogatják.  Nyilván legbelül valamennyire tisztában vagyok vele, hogy talán nekem is ugyanúgy szurkolni fognak majd. Nem utolsó sorban a kozármislenyi drukkerek támogatása is felspannol, akik ha jól tudom, szintén kilátogatnak majd a találkozóra. Amúgy nagyon kíváncsi vagyok az új Sportkomplexumra, a pályára, a légkörre egyaránt. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy jöjjön el, mert izgalmas találkozóra van kilátás.

 

Szerinted ebben a bajnokságban alapvetően mi az, ami mérkőzéseket eldöntő tényező lehet, mi az, ami mindenképpen különbség ebben az osztályban az élcsapatok és a mezőny többi része között?

Pukler G.:  Ha egy valamit ki kellene emelnem, a védekezést mondanám. Szerintem a mai kézilabdában a védekezésen van a fő hangsúly. Ha hátul stabil egy csapat, akkor az általában győzelemmel párosul. Továbbá a szívvel-lélekkel játék, egymásért küzdés elengedhetetlen!

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top