Tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Tóth Géza Emlékverseny, ami Savaria Kupa is egyben. A jubileumi erőfelmérőre előzetesen 16 egyesület közel nyolcvan súlyemelője nevezett, népes mezőny jön össze a Haladás Sportkomplexumban lebonyolítandó viadalra.

Március 6-án, szombaton ismét az év egyik, ha nem a legrangosabb hazai viadalának adhat otthont a Haladás Sportkomplexum Tóth Gézáról elnevezett súlyemelőterme. A Savaria Kupára rendszeresen a legjobb magyar versenyzők adják le a nevezésüket és ez így történt ezúttal is.

- Már előzetesen is 16 egyesület 78 sportolója jelezte, hogy indulni szeretne a nagy hagyományokra visszatekintő rendezvényünkön. Egyesületünk 13 versenyzővel képviseli magát, közülük Boros Viktória és Gyürüs Barbara számára lesz különösen fontos ez az erőfelmérő, ugyanis ők a moszkvai Európa-bajnokságra utazó magyar csapatba akarnak bekerülni, pontosabban biztosítani szeretnék helyüket az utazó együttesben. Előbbi a juniorok 81 kilogrammos súlycsoportjában indul majd, míg utóbbi a felnőtt +87 kilóban méretteti meg magát. Nagy kár, hogy a 2011-ben elhunyt Tóth Géza emléke előtt most csak a versenyzők tiszteleghetnek, mivel a koronavírus-járvány miatt a viadal zárt kapuk mögött kerül megrendezésre – fogalmazott Márkus Erzsébet szakosztályvezető.

A szombati program összesen öt versenyből áll. Az első reggel 9.30 órakor, míg az utolsó este 19 órakor kezdődik. 

Teljes versenyprogram:

  1. verseny, 9.30: Férfi serdülő, ifjúsági összes súlycsoport
  2. verseny, 12.30: Női serdülő, ifjúsági, junior összes súlycsoport és felnőtt 55 kilogramm.
  3. verseny, 15.00: Férfi junior összes súlycsoport
  4. verseny, 17.00: Női felnőtt összes súlycsoport az 55 kilogramm kivételével
  5. verseny, 19.00: Férfi felnőtt összes súlycsoport

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top