Hét általános iskolából 170 alsó tagozatos diák lépett pályára a második alkalommal megrendezett Szent Márton Városi Kézilabda Tornán, melyről senki sem távozott üres kézzel, ugyanis valamennyi résztvevő emlékérmet, emléklapot, valamint pólót kapott ajándékba a rendezőktől.

Tavaly hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Haladás VSE a Szent Márton Városi Kézilabda Tornát, melynek elsődleges célja a sportág, valamint a klub népszerűsítése. Mivel alsó tagozatos gyerkőcökről van szó, ennek legjobb módja a játék. Éppen ezért szervezték meg a szombathelyi zöld-fehérek másodszor is ezt a kézilabdás dzsemborit.

- Nagy örömünkre már első alkalommal is nagy volt az érdeklődés, de az idei számok minden előzetes várakozásunkat felülmúlták, mert hét iskolából összesen 23 csapat vett részt a tornán. Ez azt jelenti, hogy 170 gyerkőc kézilabdázott, sportolt hosszú órákon keresztül. Szerintem ezt egyértelműen sikerként könyvelhetjük el – fogalmazott Takács Gergő, az esemény főszervezője, a Hali kézilabdázóinak szakosztályvezetője.

Szombathelyről az Oladi-, a Brenner-, a Gothard-, a Neumann, a Reményik-, valamint a Zrínyi-iskola vett részt a tornán, míg vidékről meghívottként az ikervéri Zichy-iskola diákjai érkeztek a Haladás Sportkomplexumba. A szervezők két korcsoportba sorolták a csapatokat. A „kicsiknél” az 1-2. osztályosok (I. korcsoport), míg a „nagyoknál” a 3-4. osztályosok (II. korcsoport) léphettek pályára. A fiúk és a lányok természetesen külön-külön mérték össze tudásukat, felkészültségüket.

- Én úgy gondolom, hogy pedagógusként és edzőként is az ilyen pillanatokért, eseményekért éri meg dolgozni. Amikor látom ezt a sok mosolygós, vidám, önfeledt gyermeket, akkor érzem azt, hogy érdemest ezt csinálni. Tényleg fantasztikus érzés volt itt lenni – összegezte gondolatait, érzelmeit Falussyné Kertész Helga, a Haladás VSE kézilabdázóinak szakmai vezetője.

A 3+1, illetve 4+1 játékosból álló csapatok először a csoportkörben mérkőztek meg egymással, ezt követően pedig jöttek a helyosztók. A rendezők a dobogósokat éremmel, kupával jutalmazták, de a többiek sem távozhattak üres kézzel, ugyanis valamennyi résztvevő Szent Márton Városi Kézilabda Torna feliratú pólót, valamint emlékérmet, emléklapot kapott ajándékba.

A nagy sikerre való tekintettel a szervezők már most eldöntötték, hogy jövőre sem maradhat el az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvény. 

 

A II. Szent Márton Városi Kézilabda Torna végeredménye:

Leány I-es korcsoport: 1. Gothard, 2. Brenner II., 3. Kalandorok (Reményik)

Fiú I-es korcsoport: 1. Gothard, 2. Kisördögök III. (Neumann), 3. Hurrikánok (Reményik)

Leány II-es korcsoport: 1. Zrínyi, 2. Oladi, 3. Brenner III.

Fiú II-es korcsoport: 1. Brenner IV., 2. Gothard, 3. Neumann

 

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!

Go to top