Nem sokkal azt követően, hogy a Haladás VSE által első alkalommal szervezett Mikulás Kupán a zöld-fehér egyesület reményteli fiataljai magasba emelhették a győzteseknek járó serleget, a felnőtt női csapat bemelegítését kezdte a Répce Sportcsarnokban. Utoljára. Az együttes ugyanis az új sportkomplexum átadásával otthonába, Szombathelyre költözik vissza. Talán a csapat állandó fejlődése, talán a kincstári optimizmus végett méltó búcsúról ábrándozott mindenki, aki a Haladás sikerében volt érdekelt.  Pedig a realitások nem hazai győzelmet ígértek. A Szekszárd előrébb tart az építkezésben, évek óta stabil tagja a mezőnynek, az ott folyó szakmai munkáról zömmel elismeréssel lehet beszélni.  A tabellán elfoglalt helyezés is a tolnaiak esélyeit vetítette elő, de a sportban minden megeshet, akár még az ellenkezője is.  A találkozó előtt tehát reménykedésben nem volt hiány, a vendég együttes azonban domináns második félidei játékának köszönhetően szertefoszlatta az emlékezetes búcsúról szövögetett álmokat.

Szombathelyi Haladás- Szekszárdi FGKC 31:37 (18:17)

A mérkőzés eleje nem feltétlenül a szépségdíjas percekről marad emlékezetes,  egyik csapat sem találta a ritmust támadásokban. Jobbára csak kézilabdára emlékeztető tapogatózás uralkodott a pályán. Valószínűleg a szép számmal kilátogató nézők is így lehettek ezzel,  többségük előbb vallotta volna magára a Kennedy-gyilkosságot, semmint, hogy ezeket a perceket még egyszer átélje. A kezdeti megilletődöttségből a Szekszárd kovácsolt előnyt, a megnyitott fal előtt gyorsan iparkodó vendégek lassan, de biztosan a kezükbe vették a dolgok irányítását.  A hazai mélyrepülés csak negyedórát követően látszott megállni, Kaveczki Edina főszereplésével a fekete gólyák négy-öt góllal eltávolodtak.  A szekszárdi házi góllövőlista harmadik helyén tanyát verő játékos jókor volt jó helyen  - vagy ha úgy tetszik, a Haladás játékosok rosszkor rossz helyen-, de szinte tarthatatlannak bizonyult a mérkőzés ezen periódusában. Kovács László a gyülekező fellegeket egy vakmerő döntéssel kívánta eloszlatni,  némiképp szokatlan módon átállt a hét-hat elleni játékra.  A támadásban lemenő kapus helyett érkező plusz játékossal a Haladás ostromai új erőre kaptak,  emberfölényben folyamatosan mattolták a szekszárdi védelmet.  A vendégeket alaposan meglepte a döntés, mert az addig felépített játékukba folyton belehibáztak, kisiskolás módon elszórták a labdákat. A Haladás kapott a lehetőségen, és visszatornázta magát a Mariana-árok mélységéből, hogy aztán a félidő záróakkordjára a vezetést is megszerezze. (18-17) A második játékrészben megemberelte magát a minden bizonnyal frissebb Szekszárd, a felkorbácsolt tempóra a zöld-fehérek részről már nem volt frappáns válasz.  Ami hazai szempontból sokkoló perceket jelentett, a vendégeknek igazi paradicsomot: Grénus Gréta és Tauker Erika is alaposan megszórta magát.  Zongorázni lehetett a különbséget, az öltözőben ragadt Haladáson szabályszerűen átgázoltak a fekete gólyák.   A hazai részről Kaposvári Anita megmozdulásaiban rejlett némi kalória, hetek óta az együttes legjobbjának számító játékos minden mozdulata maga volt az életveszély. Egy játékos azonban kevés, így a találkozó véghajrája már csekély izgalmat tartogatott.  Kovács László mindent megpróbált, ám a kevés variációs lehetősége folytán az egész csapatot nem cserélhette le, ilyetképp a nyitott kérdések eldőltek az utolsó tíz percre.  Az összecsapás hátralevő részében a zöld-fehérek ráncba szedték magukat, egy kicsit feljavult a játék, de a késői hajrá már nem volt elég az üdvösséghez. (31-37)

Női NB/1 B-s bajnoki mérkőzés
Répcelak, Répce Sportcsarnok
250 néző

Szombathelyi Haladás: Dudora- Hrabovszky, Szabó J., Kaposvári, Halmos, Gerencsér, Sebestyén

Cserék: Márkus, Császár,  Kiss, Baranyai

Gólszerzők: Kaposvári 10, Szabó J. 8, Sebestyén 4, Hrabovszky 3, Gerencsér 3, Halmos 2, Baranyai 1

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top