Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a Zala megyei felnőtt női kézilabda-bajnokság első helyén a Haladás VSE. A zöld-fehér fiatalok a pontvadászat ötödik fordulójában a Pacsai Haladás otthonában arattak fölényes győzelmet.

A listavezető szombathelyiek a sereghajtó otthonába látogattak, így senkit sem ért meglepetésként, hogy az első percektől kezdve a vendég vasiak diktálták a tempót. Tették ezt annak ellenére is, hogy picit nehezen alkalmazkodtak a megszokottnál rövidebb pacsai pályához. Már az első 30 percben is kiütközött a két gárda közötti jelentős tudásbeli különbség, de ez a térfélcserét követően még szembetűnőbbé vált. Mátés István mindkét félidő felénél teljes sort cserélt, ám tanítványai így is fölényes győzelmet arattak.

Mátés István: - Már a mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy a csapatunk jelentősebb játékerőt képvisel a hazaiaknál. A lányok igyekeztek becsülettel megoldani a feladatot, de komoly kihívás elé nem állította őket az ellenfél. Az igazi problémát a pálya rövidebb mérete okozta.

Pacsai Haladás SE-Haladás VSE 18:40 (9:15)

Pacsa, vezette: Szabó, Vidáné

Haladás VSE: Németh Janka – Bogáth Petra 2, Dobos Dorka 5, Szekeres Szederke 1, Szár Dzsenifer 3, Falussy Flóra 4, Gyallai Virág 5. Csere: Horváth Hanna 8/3, Nyári Luca Sára 2, Tóth Vivien 6, Sulyok Csenge 4, Breznovits Karola, Horváth Angéla. Edző: Mátés István

7 méteres: 6/2 illetve 3/3

Kiállítás: 8 perc illetve 2 perc

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top