Magabiztos sikerének köszönhetően megelőzte az NB I-es sakkcsapatbajnokság tabelláján a Haladás VSE-Infraplan a 7,5:4,5 arányban legyőzött Kőbánya együttesét.

Az élvonalbeli sakkcsapatbajnokság 5. fordulójában rangadót rendeztek Szombathelyen, ahol a tabella harmadik helyén álló Kőbánya gárdáját fogadta közvetlen üldözője, a Haladás. A szombathelyiek semmit sem akartak a véletlenre bízni, ezért csatasorba állították a FIDE világranglistáján 2758 élőpontjával a 12-14. pozíciót elfoglaló Rapport Richárdot is.

A mérkőzés végül rendkívül jól alakult és a vasi zöld-fehérek 7,5:4,5 arányban megnyerték az összecsapást és ezzel feljöttek a harmadik helyre.

A vasi együttesből Bartel, Babula, dr. Kovács és Csonka gyűjtötte be a teljes pontot. Rapport sötéttel remizett a vendégek éltáblásával, Erdős Viktorral.

- Nagyon fontos győzelmet arattunk a Kőbánya ellen. Ennek a sikernek köszönhetően akár még az ezüstérem is elérhetőnek tűnik. Azt biztosra veszem, hogy a tavalyi hatodik helyezésünkhöz képest jóval előbbre tudunk végezni – értékelte a történteket Pergel László szakosztályvezető.

Haladás VSE-Infraplan I.-Aquaréna Kőbánya SC 7,5:4,5

Győzött: Bartel, Babula, dr. Kovács, Csonka

Remizett: Rapport, Hracek, ifj. Héra, Ruck R., Kiss A., Borhy, Lakos

 

A Haladás VSE II. csapata 8,5:3,5 arányú vereséget szenvedett a bajnoki címre törő Ajka I. gárdájától. A vasi zöld-fehérek a Charousek-csoport tabellájának negyedik pozíciójában állomásoznak.

Haladás VSE-Infraplan II.-Bányász SK Ajka I. 3,5:8,5

Győzött: Sárdy, Gömböcz

Remizett: Ruck T., Pergel L., Barasits

 

Az NB II-ben szereplő Haladás VSE III. fölényes, 10:2 arányú győzelmet aratott a sereghajtó Ajka együttese ellen. A szombathelyiek az 5. fordulót követően a harmadik helyen állnak a Széchenyi-csoportban.

Haladás VSE-Infraplan III.-Bányász SK Ajka II. 10:2

Győzött: Takács G., Rövid, Joó, Gutmann, Varga T., Horváth R., Király, Petróczy

Remizett: Németh D., Gaál, Tóth T., Hajdú

https://www.youtube.com/watch?v=BrZ731RRDfE

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top