Remekül teljesítettek súlyemelőink a kilencedik alkalommal megrendezett Tóth Géza Emlékversenyen. Sportolóink összesen tíz alkalommal állhattak fel a dobogó valamelyik fokára.

Szó szerint bombaerős mezőny jött össze a szombathelyi versenyre: négy korosztályban több mint ötven súlyemelő szerepelt. A Haladás VSE 13 sportolóval képviseltette magát, akik közül hárman az áprilisi Európa-bajnokságra készülnek.

- Nagyon fontos számomra, hogy rendszeresen megemlékezzünk Géza bácsiról. Ráadásul ez nekem most egy felkészülési állomás is az Eb előtt. Lényeges, hogy jól szerepeljek – fogalmazott Gyürüs Barbara, aki meg is nyerte a felnőtt női +87 kilogrammos súlycsoport versengését. Így tett Polgár Mirjam a 76, míg Boros Viktória a 81 kilóban. Ráadásul Viki az első, míg Miri a harmadik helyen végzett a hölgyek abszolút versenyében.

Rajtuk kívül Darabos Sára (serdülő, 59 kg), Mihályka Lili (junior, 49 kg), Geröly Lilla (felnőtt,  64 kg), Udvardy Márk (ifjúsági, 96 kg), Mihályka Tibor (junior, 96 kg) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Cserpes Norbert (felnőtt, 81 kg) a második, míg Szíjártó Szabolcs (felnőtt, 81 kg) a harmadik helyen végzett.

Ketten zártak negyedikként: Simon Cintia (felnőtt, 71 kg) és dr. Rosanics Péter (felnőtt, 89 kg). Utóbbi öt új masters korosztályú országos csúcsot ért el.

- Összesen 13 egyesület súlyemelői indultak a Tóth Géza Emlékversenyen. Nagyon népes és nívós volt a mezőny. Örülök, hogy a mieink jól teljesítettek és persze annak is, hogy ilyen sokan látogattak ki a rendezvényre, mely lényegében négy versenyt foglalt magába. Méltóképpen adóztunk ezúttal is Géza bácsi emlékének – mondta Márkus Erzsébet szakosztályvezető.

Fotó: vaol.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top