Interjú

Klubunk válogatott futsaljátékosa szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a Haladás VSE a 2019-2020-as szezonban megszerezze fennállása első bajnoki aranyérmét. A nyári átigazolási időszak egyik, ha nem a legfontosabb kérdése ismét az volt kis hazánkban, hogy hol folytatja pályafutását a magyar futsalsport ikonja, Dróth Zoltán. Szerencsére Zoli újfent a Hali mellett döntött,  így aztán bevezetésként a döntése hátteréről érdeklődtünk.

„Feltüzel, hogy a szülővárosomban bizonyíthatok”- Pukler Glória hazatér Szombathelyre. A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron ötödik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Pukler Glóriát a Kozármisleny  mindenesét, a főként irányítóban bevethető rutinos szombathelyi játékost faggattuk.  A sokat megélt karmestert hazahozza a gondviselés, visszatér abba a városba, amelyhez ezer szállal kötődik.  Glória Szombathelyen sosem lesz idegenben, ám a hétvégén ellenfélként érkezik a Haladás otthonába. A nevelőegyesülete kapaszkodik felfelé, és mindent meg fog tenni majd annak érdekében, hogy meglepetést okozzon a nyugati-csoport egyik zászlóshajójának számító Kozármisleny kárára. Bár a vendégek sportolója érzelmes mérkőzés előtt áll, a végén csak az egyik csapat örülhet majd.

A csapat acélosítása idén is kiemelten fontos, de tavaly sem fukarkodott az erősítésekkel a Haladás VSE női kézilabda szakosztálya, jóllehet a remek igazolások akkor és ott a pályán nem realizálódtak eredmények szintjén.  A Szegedtől átcsábított Szabó Janka azonban továbbra is teljes fordulatszámon a vasi gárdáért dolgozik, és a zsenge kora ellenére már rutinosnak számító játékos bizakodva néz a jövőbe.  A korábban Szekszárdon, Dunaújvárosban és Szegeden is megforduló irányító  jócskán lökhet a csapat szekerén,  hiszen kreativitására,  játékintelligenciájára ebben a mezőnyben nagy a kereslet.  A tehetséges játékos honlapunknak adott villáminterjújában az itt eltöltött időszakról, a felkészülésről, és az előttünk álló idényről sem rejtette véka alá véleményét.

„Szombathelyen valóra válhat az álmom” -  A kézilabda pályát naponta meg kell hódítani edzésen és tétmérkőzésen egyaránt, hiszen a rövid tervek nélküli cél mindig csak álom marad. Marcaliban 79 gólt vágott egy fél szezon alatt, sokáig nélkülözhetetlen volt a Győr utánpótlás csapataiban.  A Pécsen nevelkedő Takács Inez a téltől már a Haladás sikerért dolgozik, az irányító-átlövő szereplése kulcsfontosságú lesz az egyesület eredményességében. A fiatal sportoló vállaira nagy teher nehezedik majd, a zöld-fehér csapat vezérének kell lennie.  Takács Inez számára minden adott, hogy karrierjében robbantson, elvégre kiváló felépítése vasakarattal is párosul.  A Haladás friss igazolása a játékról, sportot övező életviteléről és nem utolsó sorban a motivációjáról osztotta meg gondolatait hivatalos honlapunknak.

„Ha falnak ütköznöm, újrakezdem”- Interjú Takács Gergő szakosztályvezetővel

Fiatal, ámde régi motorosnak számít a honi sportíjász berkekben Takács Gergő, a Haladás VSE szakosztályvezetője.  Az egykori sportoló ma marketinges, edző és szakosztályvezető is egy személyben, az íjászat pedig alighanem örök szenvedély marad.  A zöld-fehéreknél komolyan számításba vett sportág jobbára unikumnak számít országszerte, hiszen elenyésző számban ismerik, pláne űzik komolyabban.  Gergőnek azonban egykori versenyzőként sikerült az, ami keveseknek adatik meg:  számos fiatalt tudott a sportág égisze alá csábítani Szombathelyen.  A Haladás VSE alatt működő sportíjász szakosztály köszöni szépen rendben van:  él  és virul. 

A sportág sajátosságairól, a szakosztályvezetés szakmai hátteréről, az edzők mindennapi életéről, és az íjászat jövőjéről beszélgettünk.

Párban szép az élet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  A modern sportágban ugyan játékban már nem csak a páros, hármas kapcsolatoknak van nagy jelentősége, a teljes pályán lévő csapat-szervezettség mindent felülír.  A mohácsi együttes évek óta stabil tagja a mezőnynek, ám nem elsősorban erről, sokkal inkább kulturált, gólerős játékáról híres.  A lendületes támadásokban főszereplő Tóh-Grünfelder Alexandra és Kaló Zsófia.  A két kiváló sportoló belső posztokon mozogva fazont,  dinamikát ad együttesének, mely döntően meghatározza a dél-magyarországi gárda játékát.  Az irányításban és átlövésben is remeklő sportolók honlapunknak nyilatkoztak csapatunkról, a mérkőzésről és jövőbeli terveikről.

A halhatatlanok táborába az élsporton keresztül is vezethet út. Bálványok jönnek, és bálványok mennek, az igazán nagy klasszisok azonban mindig közöttünk maradnak. A korszakos hőstettek akkor vésődnek kőbe, ha hordozójuk emberileg is kiállja az idő próbáját.  Az élsportba áramló temérdek pénz, az ezzel járó lehetőségek, valamint a hírnév törvényszerűen édeskevés, ha nem lapul mögötte mindennapos kemény munka és vasakarat. Szabó Éva teniszezőnk története példaértékű felnőtteknek és fiataloknak, sportolóknak és „hétköznapi” embereknek egyaránt. A 72 esztendős klasszis, másfél évtizeden keresztül viselhette a címeres mezt, 27 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, és sokáig a legnagyobbak között emlegették. Egykoron Budapesten legyőzte az akkor már legendának számító csehszlovák Martina Navratilovát is. A Haladás tenisz szakosztályát három évtizeden keresztül kormányzó Éva nénit az Európai Teniszszövetség a közelmúltban teljesítmény-díjjal jutalmazta.  Az örökös magyar bajnokot, a Vasas egykori kiváló klasszisát a pályafutásáról, az életműdíjról, a teniszről és a jövőbeli perspektívákról kérdeztük.

„A győzelem megunhatatlan”- Horváth Péter régóta a Haladás szolgálatában - A mai napig tisztelettudóan lép be az öltözőbe, pedig a Haladás technikás futsalosának eddigi karrierjében igazán nem lehet hiányérzet. Közvetlen, szerény személyiségű sportoló, kvalitását, játéktudását azonban többször bizonyította tétmérkőzéseken is.  Hovatovább edzőként az utánpótlásban jeleskedik.  Horváth Péter szinte a kezdetektől a zöld-fehérekért dolgozik, az élete pedig a labdarúgás körül forog.  A szombathelyiek karmestere az elvégzett munkában hisz, lévén, hogy a sportban, amit az élet egyszer elvesz, azt többnyire vissza is adja.  A szerencse azonban csak azokhoz csenget be, akik felkészülten várják a lehetőségeket.  A csapat már belevágott az edzésekbe, így a szezon előkészületei jóformán sínen vannak.  A kezdetekről, a teremlabdarúgás sajátosságairól, a Haladás előtt álló lehetőségekről és az edzősködésről is faggatta honlapunk a nagy munkabírású játékost.

Rapid interjúnk során Gál Sándor kézilabda szakosztályvezetőt kérdeztük a nyári tervekről és a következő szezonról. Kíváncsiak voltunk, hogyan készül a Haladás kézi csapata az év legforróbb évszakjára.  

Pár szót említsünk az idei évről? Hogyan értékeled ezt a szezont?

Ha a felnőtt csapatot nézzük, sajnos nem tudtuk elérni a kitűzött célt. Szerettünk volna legalább a 8. helyen végezni a bajnokságban. Nagyon nehéz és kemény év áll mögöttünk. Komplex faladat volt hirtelen és gyorsan indítani NB1/B-s csapatot, főleg akik még nem játszottak együtt, és szinte az egész stáb új a kézilabdában. Visszagondolva sok hibát vétettünk és jó pár dolgot másképp csinálhattunk volna, de mint tudjuk, utólag okos az ember. Ennek ellenére pozitívnak ítélem meg ezt az évet. Nem voltak nagy elvárásaink, mert hosszú távon szeretnénk felépíteni egy jól működő rendszert, és ez magában hordozza a hibázások lehetőségét is.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top