PTE PEAC – Haladás VSE/Sportiskola 3:1

Junior: PTE PEAC – Haladás VSE/Sportiskola 0:3

Rangadóra készültek a röplabdás lányok Mecsekalján, hiszen a veretlen Haladás VSE/SI látogatott a csupán egyetlen vereséggel (az is a Haladástól) a tabella második helyén álló PTE PEAC gárdájához.

dr. Mucsi Péter: Érzelem dús mérkőzésen szenvedtünk vereséget a nagyon motiváltan, magas szinten teljesítő pécsi csapattól. Az első játszma 90%-ban megvalósítottuk a begyakorolt taktikai elemeket és ezzel sikeresek voltunk. Egy rövidzárlatnak köszönhetően elvesztettük a már szinte megnyert játszmát és ezzel a mélybe taszítottuk magunkat. Minden dicséretet megérdemelnek a lányaim, hiszen képesek volt ebből felállni és óriási tartásról téve tanúbizonyságot megnyerni a második játszmát. Ma nem bírtuk el a lelki nyomást és rendre rossz döntéseket hoztunk. Ennek ellenére a lányok nagyon akartak nyerni és mindent megtették a győzelemért. A vereségért magamra vállalom a felelősséget! Gratulálok a kimagaslóan teljesítő PEAC-nak!

Már a bemelegítés remek hangulatban zajlott, köszönhetően a Haladást elkísérő szép számú sípoló, doboló, kereplő szurkolónak. A szurkolók támogatásával, kiválóan kezdte a mérkőzést a vendég együttes. Taktikai nyitásainak köszönhetően kizárta az ellenfél támadásainak erősségét. Támadásban is remekelt a Haladás támadósora, így a játszma közepére már 7 pontos előnyt harcoltak ki maguknak Fazekas Szilviáék. 20-nál járt a HVSE/SI és szinte mindenki elkönyvelte a játszmagyőzelmét. Nem így Pós Adrienn, aki kiváló nyitásokkal zárkóztatta fel csapatát. Megérezték a lehetőséget a pécsi lányok és a végjátékban rengeteget hibázó szombathelyi játékosok szájából kiénekelték a sajtot. 

Megfogta a HVSE-t a már szinte megnyert első játszma. A hazaiak ezzel szemben szinte megtáltosodtak a kilátástalan helyzetből megnyert szettnek köszönhetően és 5:0-al indították második etapot. 4-5 pontos hátrányból fokozatosan közelített a Haladás, 15-15-nél egalizált. A végjátékba a HVSE/Si fordult előnnyel. Nagyszerűen játszott mind a két csapat. Óriási lelkesedés, parádés mezőnymunka jellemezte a csapatokat. Furcsa játékvezetői ítéletek tovább borzolták a kedélyeket, a vendégek edzőjét is sárga lappal büntették a játékvezetők. A nagy nyomás ellenére nagy akarattal sikerült megnyernie a játszmát a vendégeknek, így egalizálták a játszmák arányát. Az első két szett lelki terhei a harmadik szettben jelentkeztek a vendégeknél. A figyelem szétesése, már a nyitásfogadás nehézségeit hozta, így a támadójáték is akadozott. Szinte a teljes csapatát lecserélte Mucsi edző. Jól tartották magukat a fiatal Szombathelyiek, azonban a játszmát nem sikerült megfordítaniuk. Magabiztosan szerzett ismét játszmaelőnyt a hazai csapat.  

Nagy elszántsággal vetették a küzdelembe magukat a csapatok. Felváltva estek a pontok, jelentős előnyt egyik csapat sem tudott kiharcolni. Németh Zsófia centerből eredményes. Fazekas Szilvia szélső támadásai hoznak pontot a vendégeknél. Egyértelmű helytartási hibákat nem vesznek észre a játékvezetők hazai oldalon, több vonalon földet érő labdát fújnak kintre a vendégeknek. Aztán Májusi Dóra nyitásaival ellép a hazai csapat. Kapaszkodnak, küzdenek a vendégek, azonban a mai napon ez kevés és 100 perc játékot követően megnyeri a mérkőzést a pécsi csapat. 

Kiváló mérkőzést láthatott a közönség. Mind a két csapat kimagasló mezőnyjátékot produkált. Nagyon jó nyitásaival, PEAC, rendre zavart okozott a zöld-fehérek soraiban, így a gyors támadójátékát nem tudta megfelelően játszani a vendégcsapat. Hálónál a keményen, nagy önbizalommal támadó Pécs volt eredményesebb. A végjátékban elrontott első játszma jelentősen befolyásolta a mérkőzés alakulását. Hiába mozgósított egyre nagyobb energiákat a HVSE, ma a kiválóan játszó PEAC, fölé nőtt ellenfelének.

dr. Mucsi Péter: Érzelem dús mérkőzésen szenvedtünk vereséget a nagyon motiváltan, magas szinten teljesítő pécsi csapattól. Az első játszma 90%-ban megvalósítottuk a begyakorolt taktikai elemeket és ezzel sikeresek voltunk. Egy rövidzárlatnak köszönhetően elvesztettük a már szinte megnyert játszmát és ezzel a mélybe taszítottuk magunkat. Minden dicséretet megérdemelnek a lányaim, hiszen képesek volt ebből felállni és óriási tartásról téve tanúbizonyságot megnyerni a második játszmát. Ma nem bírtuk el a lelki nyomást és rendre rossz döntéseket hoztunk. Ennek ellenére a lányok nagyon akartak nyerni és mindent megtették a győzelemért. A vereségért magamra vállalom a felelősséget! Gratulálok a kimagaslóan teljesítő PEAC-nak!


PTE PEAC: Győrbíró Kamilla, Bálint Klaudia, Kovács Kármen, Németh Zsófia, Pós Adrienn, Májusi Dóra, libero: Schrauff Júlia,

csere: Magyar Liza, Pokó Rita,

edző: Szabó Dávid

HVSE/SI: Merklinné Zubor Enikő, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna, Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Libero: Zoltán Anna, Farkas Barbara,

csere: Varga Réka, Marton Gabriella, Dancsecs Nikoletta, Majczán Lili, Vécsey Veronika, Horváth Kata,

vezetőedző: dr. Mucsi Péter

 

edző: Antonio Mircea Petre, Bodovics Árpád,

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top