2017, egy újév hajnalán. Múlt héten elkezdődtek hivatalosan is az idei edzések. Minden szakosztályunk a következő szezonra készül, némelyiküknél az alapozás zajlik, valahol pedig a téli versenyek zajlanak. Január elsejétől új szakosztály csatlakozott a HVSE családjához. Immáron cselgáncsosok is szerepelnek köreinkben.

Jelenlegi állás a szakosztályainknál:

Asztalitenisz:

NB III –s bajnokság tabelláján jelenleg a harmadik helyen állunk.

Birkózás:

Decemberben véget ért a szezon és most a 2017-s versenyekre készülünk.  A tavalyi év nagyon szép eredményeket hozott, bízunk a folytatásban. Év végén visszaigazolt ifj. Veréb István, újra a zöld-fehér egyesületet erősíti.  A szakosztályi fő célja az utánpótlás nevelés mellett a Tokiói Olimpiára való felkészülés.

Futsal:

Az újév első hetében már meccset játszottunk a bőnyi csapat ellen, amit felfrissülve meg is nyertünk. A szakosztály már Turzó József irányításával készül a következő rangadókra, a cél a felsőházba való bekerülés. Jelenleg a 8. helyen állunk.

Kézilabda:

A decemberi utolsó két győztes meccs után félévi pihenő várt a lányokra karácsonykor. Nem pihenhettek sokáig, hiszen a felkészülés hétfői nappal elkezdődött. Az NB1/B bajnokság februárban folytatódik, és a tabella 9. helyén állunk.

Ökölvívás:

Szalai Sándor vezette szakosztálynál az alapozás és az erősítés kap szerepet. A szakosztály nagy célokat tűzött ki a 2017-s évre. A versenyeredmények mellett szeretnénk, hogy minél több fiatal próbálná ki ezt a küzdősportot.

Röplabda:

Az NB2 –s röplabda csapatunk tartja az első helyét a bajnokságban. Szorosan követi riválisa PTE-PEAC, ezért nem pihenhetnek a lányok és hozniuk kell továbbra is a győzelmeket.

Sakk:

Még mindig az egyetlen csapat, akik minden bajnokságban szerepelnek. Az NB1-s csapatunk visszacsúszott a 6. helyre, míg NB1/B és NB2 bajnokságokban a második helyen állunk.

Sportíjászat:

Zajlik a téli teremszezon. Versenyzőink nagy erővel készülnek a februári Országos Bajnokságra. Bízunk benne, hogy szép sikerekkel zárhatjuk a hideg évszakot is.

Súlyemelés:

Súlyemelőink sem pihennek, a két ünnep között is edzettek. 17-s évben rengeteg kihívás áll majd előttünk, így nem hagyhatunk ki egy napot sem a felkészülésből.

Tenisz:

A tenisz még egy 10 éve úgynevezett nyári sport volt. De mivel hazánkban is elterjedtek a fedett pályák, így a fedett pályás versenyek is, ezáltal az egész év egy versenyszezon vált. Pihenésre nem is gondolhattak az ünnepek között, se a 10 éven aluli versenyzőink, se a 12 évesek. Mini teniszezőink az évet már az első hétvégén versennyel kezdik, hiszen itthon lesz a megmérettetés. Jövő héten pedig a téli szezon legnagyobb versenyére az OB-ra utaznak korosztályos versenyzőink.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top