Tisztelt Szülők!

Kérjük, hogy olvassák el a tájékoztatót, mely alapvető információkat tartalmaz a 2017.08.06-tól 2017.08.12-ig tartandó Sporttáborról.

 

A tábor 9-12 éves gyermekeknek szól maximum 35 fős létszámmal, melynek keretében különböző sportágakba nyernek betekintést edzéseken keresztül. Az edzéseken kívül számos programban részt vehetnek a fiatalok.

A tábor helyszíne a Felsőcsatári Gyermeküdülő, itt lesz a táborozók szállása, melyet 2017.08.06-án lehet beköltözni 16 órától és 12-én délelőtt van a kiköltözés.

 

A déli étkezést és a vacsorát a Felsőcsatári Pezi Fogadó biztosítja. A reggeliről és az uzsonnáról a táborhelyen a táborvezetők gondoskodnak. Nem áll módunkban olyan ételallergiás gyermeket fogadni, akinek speciális étkezésre van szüksége, mivel sem a táborhelyen sem a fogadóban nem tudjuk számára a megfelelő étkezést biztosítani.

 

JELENTKEZÉS MENETE:

- A Haladás Vasutas Sportegyesület hivatalos honlapján a „Haladás Sport Tábor” menüpont alatt letölthető a jelentkezési lap, amelyet a táborvezető e-mail címére kell küldeni.

- Ezen kívül postai úton az alábbi címre kell elküldeni a Hozzájárulási nyilatkozatot, a gyermek TAJ-kártyájának másolatát, illetve a tábor kezdete előtt 4 napnál nem régebbi Egészségügyi nyilatkozatot.

 

BEFIZETÉS MENETE:

-          A tábor díja 38 000 Ft, amely magában foglalja a teljes ellátást

-          Átutalással az Egyesület számlájára kell kettő vagy egy részletben befizetni a tábor díját.

-          Számlaszám: 11747006-22895244

 

Amennyiben nem érkezik meg a befizetés, a jelentkezés érvényét veszti, és a várólista következő jelentkezője kerül a gyermek helyére.

 

Amit hozni kell a táborba:

-          megfelelő ruházat, eső esetére is megfelelő ruházat

-          hálózsák, zseblámpa

-          rendszeresen szedett gyógyszer,

-          kullancs és szúnyogirtó spray à védőoltással megelőzhető a kullancs-encephalitis, azonban a Lyme-kór ellen nem véd, ezért a kullancsirtószerek alkalmazása és a naponkénti „kullancsvizit”, valamint a felfedezett kullancsok azonnali eltávolítása szükséges (37/2007. (VII. 23.) EüM-SZMM együttes rendelet)


Lehetőleg ékszereket, nagy értékű eszközöket, jelentősebb pénzt ne hozzanak magukkal, mert esetleges eltűnésükért, megrongálódásukért felelősséget nem vállalunk.

A tábor ideje alatt mobiltelefont napi kétszer lehet használni, hogy a gyermekek tudjanak a szüleikkel beszélni. Napközben a telefonokat a táborvezetők biztonságos helyre zárják el.

Jelentkezési lap  

Bővebb információ:                                       Takács Gergő

                                                                       + 36 30 6300 237 

                                                                       Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top