Hétfő délután a Park Hotel Pelikán konferenciaterme adott otthont annak a sajtótájékoztatónak, melynek keretein belül bemutatták a röplabdacsapat újdonsült vezetőedzőjét illetve az elkövetkezendő időszak szakmai koncepcióját a Haladásnál. A szombathelyi egyesületnek komoly változásokra kell reagálni, hiszen nem pusztán csak az osztályváltás körüli szakmai feladatok, hanem a röplabdasportág státusza is alapvetően változik.  A földcsuszamlásszerű váltás nem a játék lebonyolításának rendjét illeti főként, sokkal inkább a sportág finanszírozását.  A következő szezontól ugyanis a röplabda is belesik a kiemelt látvány-sportok közé, ennél fogva része lesz annak a TAO- rendszernek, amelynek példának okáért a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda már élvezi hatását.

A röplabda sínre tétele önmagában azonban a magasabb gazdasági lehetőségektől egy csapásra nem fog megoldódni, de a játékos piacon történő változásokkal már kalkulálni kell a Haladás VSE vezetésének.  A jelentősebb finanszírozás feltételezhetően felveri az árakat, első körben pedig ennek a játékos gázsik lesznek majd a hírmondói.  A szituáció annál is inkább érdekes, mert a sportágra korábban sokkal inkább jellemző volt az amatőr vagy fél-profi státuszú játékosok szerepeltetése, a jövőben ez minden bizonnyal perifériára kerül majd.  A Haladásnak tehát nem csak azzal kell számolnia, hogy az első osztályhoz szükséges sportszakmai feladatokat megvalósítsa, és biztosítsa az átmenetet, hanem azzal is, hogy a piacon a minőségi erősítések abszolválása jelentős akadályokba ütközhet. Többek között így vélekedett a feljutás körüli dilemmákról dr. Mucsi Péter a csapat korábbi vezetőedzője. A következő szezontól ugyanis a tréner már a szakosztályvezetői feladatokat látja el, míg a kispadra a felnőtt csapat mellé a szerb származású Igor Romakov ül le.  A korábban Zentán tevékenykedő szakvezető ismerős név a röplabda berkein belül, Nagykikindán másodosztályú csapatot dirigált, később pedig az utánpótlásban tette le a névjegyét.  A harmincas éveinek derekán járó szakember leszögezte, hogy kiemelt prioritásként kezeli a megfelelő alapozást, és a szombathelyi együttesben a szerbekre olyannyira jellemző küzdeni akarást, valamint motiváltságot szeretné a szezon folyamán viszontlátni. Az előzetes tervek szerint a hosszú alapozás augusztusban kezdődik napi két edzéssel, ezt követően pedig a játékelemek begyakorlásán és a taktikán lesz majd a hangsúly.  A cél kimondva kimondatlanul is a bennmaradás kiharcolása, hiszen az együttes újoncként nagyobb költségvetésű, rutinosabb csapatok ellenében kell, hogy kiállja majd a próbát. A bennmaradás nehéz, a feladat azonban nemes, és ehhez vélhetőleg új játékosokra is szükség lesz majd. A szakember szélsőütőkben, centerben és feladóban is gondolkodik, az igazolások esetében a fent ismertetett okok miatt légiósok is szóba kerülhetnek. A zöld-fehér együttes az Újpesttel, a Gödöllővel, a Budaörssel, a Jászberénnyel és a Békéscsabával fog majd első ízben farkasszemet nézni, méghozzá oda-visszavágós körmérkőzések keretében. Ezt követően pedig a helyezéstől függően a felső- vagy pedig az alsóházban folytatja majd.

Az új vezetedző baloldalon Bódis Tamással a Sport 36 ügyvezetőjével


A sajtótájékoztatón a Haladás VSE képviseletében Foki Róbert a gazdásági aspektusokat ismertette, valamint leszögezte, hogy a társasági adó alapvetően más pillérekre helyezi majd a röplabdaszakosztály költségvetési lehetőségeit. A szponzorációban és a gazdasági ügyekben jártas menedzser fontosnak tartja az együttműködést a városban. Bokor Zsolt elnökhelyettes a Haladás VSE képviseletében kiemelte, hogy az egyesület a jövőben is elsőrangúan kezeli, támogatja a sikeres szakosztályok munkáját, így a röplabdaszakosztályét is.  A két szakember az egyesület támogatásáról biztosította a tavalyi évben is sikeresen teljesítő szakosztály szervezeti változtatásait, hiszen ez utóbbira a jövőben mindenképpen szükség kívánkozik.  Az együttműködést szintén aláhúzta Rácz Gábor a Szombathelyi Sportiskola vezetője is, aki leszögezte, hogy jelenleg jócskán száz fölött van azon gyermekek száma, akik az egyesület berkein belül több korosztályban tevékenykednek.  A sportvezető véleménye szerint megközelítőleg hetven leányzó rendelkezik versenyengedéllyel, amely mindenképen számottevő tényező ezen a szinten. Jövőbeli változás lesz továbbá, hogy a felnőtt korosztály és a juniorok nem egy versenykiírás alatt szerepelnek majd, a módosítások miatt meg kell teremteni az átfedések nélkülözését is. A finanszírozási változások mellett többek között szakmai téren is ez hozza el az új szelet jövőre a Haladás röplabdaszakosztályának életében. A zöld-fehér csapat most kiaknázhatja a lehetőségeit, hiszen a feljutást övező páratlan összefogás alakult ki szakmai berkekben, és mindenki a sikeres szereplés égisze alatt képzeli el a szakosztály jövőjét hosszútávon is.

Bokor Zsolt örömmel tájékoztatott minket a röplabda életéről

 Szerző: Antal Ádám/Haladás VSE Fotó: Takács Gergő/Haladás VSE

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top