A Sugár úti sportcsarnokban lezajlott a Haladás VSE női röplabdacsapatának első felkészülési mérkőzése, amelyen a szombathelyiek a döntő szettben felülkerekedtek a nagyobb rutinnal és összeszokottsággal rendelkező Kaposvár együttesén. Noha az összecsapás elsősorban távlati célokat szolgált, a szurkolók a helyszínen apró információmorzsákat szűrhettek le Igor Romakov következő szezonbeli együtteséről.  Az igazolások közül valamennyien élesben bemutatkoztak, és jelentős szerepet kaptak a center poszton tesztelt amerikai és Bosnyák játékosok is.

Zongorázni lehet majd a különbséget jeligével baktattak a csarnok felé a pesszimistább szemléletű drukkerek, ugyanis remek igazolások ide,  friss karmester oda,  az élvonalbeli együttesek azért mindig magasabb fordulatszámon pörögnek, az összeszokottságról már nem is beszélve.  A barátságos mérkőzéseknek azonban elsősorban a felkészülést kell szolgálniuk, így a végső eredmény tulajdonképpen nem is számított létkérdésnek.  A néhány szurkoló által felvázolt sztereotípiát  a másodperc tört része alatt romba döntötte a zöld-fehér csapat, hiszen a heves rotáció ellenére is végig pariban volt ellenfelével, sőt, mint utóbb kiderült le is győzte azt.  Álmosnak tehát egyáltalán nem tekinthető kezdés után a hazaiak éltek jobban lehetőségeikkel, és egy-egy surranópályán  összebazsevált ponttal rendre komoly fejtörést okoztak somogyi vetélytársaiknak.  Milana Rejlic lábbal oktatófilmbe illő módon érkezett a labdákra, míg Andrea Kalman főként a hálónál jeleskedett.  A két szerb légiós nem csak pontokkal, hanem remek helyezkedéssel vétette észre magát, és nem kell ahhoz Nobel-díjas fizikusnak lenni, hogy leszögezzük minden valószínűség szerint a bajnokságban is jelentős játékperceket kaphatnak majd Igor Romakov vezetőedzőtől.  Bagyinka Fanni rögtön egykori csapata ellen bizonyíthatott, a korábban a Kaposvár kötelékeibe is tartozó játékos egy másodpercig sem tűnt megilletődöttnek, sőt szinte végig kifejezetten biztatóan mozgott.  A két próbajátékos az amerikai Nicole Kinser és Bosnyák válogatott center Ajla Pradzik is hamar otthonra lelt, főként a végső befejezésekben nyújtottak szalonképes teljesítményt.  A mérkőzés derekán a jóval összeszokottabb Kaposváriak kerültek fölénybe, ekkortájt Igor Romakov az időkérés fegyverével próbálta elgáncsolni a vendégek lendületét.  A kellemetlen fordulópont után, a találkozó végén aztán a koncentráltabb, és feltételezhetően nagyobb akaraterővel játszó Haladás kerekedett felül, a döntő játszmában végül két vállra fektetve ellenfelét.  A szezonnyitó, barátságos seregszemle kifejezetten jól sikerült,  és úgy tűnik a szombathelyiek tényleg megkapaszkodnának  az élvonalban. A látottak alapján pedig erre bőven nyílhat sanszuk.  Fontos leszögezni, hogy messzemenő következtetéseket most még nem ildomos levonni, a szezonkezdet egyelőre még nincs látótávolságban, minden bizonnyal október közepére tovább izmosodik majd a zöld-fehér gárda.  A játékosok gyorsaságban, dinamikában még fokozhatják a szintet, a taktikai repertoár pedig a közeljövőben nyilvánvalóan tovább bővülhet majd. Igor Romakov tanítványai tehát átlépték az első akadályt, a folytatás pedig a további felkészülési mérkőzéseken zajlik majd.  A Haladás VSE az utóbbi időszakban ebben a sportágban is jelentősen előrelépett, ne feledjük hamarosan az ország legjobb női csapatait láthatja vendégül a vasi megyeszékhelyen. 

Felkészülési mérkőzés, végeredmény:

Haladás VSE - Kaposvár

3-2 (-24, 20, 13, -18, -14)