A héten a 2009-2005-ös születésű játékosaink antropometriai felmérésen vesznek részt. A Haladás VSE Labdarúgó szakosztálya nagy gondot fordít a gyerekek fejlődésére és ezért határoztuk meg a felmérések elvégzését. A Csimborasszó Gyermekközponttal kötöttünk szerződést és a vizsgálatok mellett (amit folyamatosan kontrolálunk) komoly orvosi stáb áll a gyerekek rendelkezésére sérülések esetén is. Valamint lehetőség van rá, hogy aki szükségét érzi komplett sportélettani és terheléses teszteket is elvégeznek sportolóinkon.

Mi is az antropometriai felmérés?

A sportantropometriai vizsgálat a genetikailag meghatározott tényezőket tárja fel. Ugyanúgy, ahogy a hajunk színe gyárilag meghatározott, úgy a testalkatunk is előre meg van írva a nagykönyvben, amiket edzésekkel befolyásolni nem lehet. A csontok vastagsága például meghatározza, hogy mennyi izom képes rajta megtapadni, de a felnőttkori várható testmagasságot sem igazán lehet megváltoztatni (persze lógathatjuk súllyal a lábán a kölyköt, csak nem biztos, hogy tetszeni fog neki és az egészségének).

A testalkat vizsgálattal ezt a megváltoztathatatlan vázszerkezetet mérik fel és határozzák meg, majd az orvosi tudomány, a sok évtizedes tapasztalatok és a sokszázezer mérés alapján javaslatot adnak arra nézve, hogy adott testalkattal mely sportágban van nagy esély sikereket elérni, illetve melyek azok a sportágak esetleg, amelyek kifejezetten károsak lehetnek. A sportantropometriai vizsgálattal meghatározható a várható felnőttkori testmagasság, a testalkat, testösszetétel, hízásra való hajlam, optimális testtömeg, erősíthetőség és a biológiai kor.

 Milyen adatokat mérünk meg?

A mérés alsó ruházatban történik, és fájdalommentes. Mindez maximum 10 percet vesz igénybe.

Kifejezetten indokolt esetektől eltekintve a sportantropometriai vizsgálat után semmilyen sportágtól nem tiltanak el senkit és nem is köteleznek rá, hogy csak az ajánlott sportágakat űzze a sportolni vágyó kölyök... még jó.

A testalkat vizsgálat egy útmutató, egy javaslat, hogy a gyerek sikereket érhessen el és ezáltal még nagyobb kedvvel sportolhasson.

Ha egy kisgyerek (vagy inkább a szülei) komoly sportcélokat tűz ki maga elé, kifejezetten tanácsos figyelembe venni ezeket a testi adottságokat és nem kizárólag az edző ránézésre megállapított véleményében bízni. Mert mondjuk, ha a várható felnőttköri testmagasság 160 cm-nél megáll, akkor valószínűleg nehézségei lesznek kosárlabdásként, de akár úszóként is.

Ha csupán az a cél, hogy megszeresse a sportokat a gyerkőc, akkor is célszerű olyan sportágakkal próbálkozni, ahol testalkatának köszönhetően könnyen veheti az akadályokat, így kisebb eséllyel megy el a kedve az adott sportágtól és úgy ámblokk a sportolástól.