Célkeresztbe vette a középmezőny alakulatait, és megállíthatatlanul tör előre felnőtt női együttesünk a bajnokságban.  A csurgói győzelem jelentősége óriási, jócskán van ok az örömre Szombathelyen.  A küzdelmes, nehéz mérkőzésen megkaparintott idegenbeli két pont szépségtapasz volt a lányok motivációjának, elszántságának.  A bajnoki szünet után forog tovább a „kalandfilm”, a Haladás pedig újabb trófeákat gyűjtene.  Szombathely város tradicionális csapata az elkövetkezendő hetekben ismét bizonyíthatja majd rátermettségét, fontos feladatok várnak ugyanis a Halira.  A kiváló vasárnapi győzelmet persze még emészteni kell,  médiastábunk ezzel kapcsolatban kérdezte meg a főszereplőket, hogyan is látták belülről az összecsapást.  Kozma Dominka, Putz Claudia, Gerencsér Zsófia és Szabó Janka készséggel összegezte tapasztalatait a Csurgó elleni csörtéről.

Hétközi munkájának, kitartásának és lélekerejének köszönhette győzelmét a Szombathelyi Haladás a vasárnap folyamán.  Az érdeklődő tekintetek többsége ugyanis Csurgóra vetődött, ahol a két gárda egymással egy hallatlan izgalmakban bővelkedő találkozót játszott.  A Haladás sokat készült, kielemezte az ellenfele játékát és a legjobb pillanatokban megtudta bontani a hazaiak védelmét.  Egy komplett, jól szervezett csapattal találkoztunk ez pedig felemeli az idegenbeli siker értékét.  A záróképek, a lányok egymásba borulása mindent elárul a felhőtlen örömről.  Igazai csapatmunka volt, melós véghajrával.

Szabó Janka, irányító:  „Nagyon örülünk, hiszen fontos és nélkülözhetetlen siker volt a csapat számára. A meccs nem úgy alakult, ahogy terveztük. Sok hibát követtünk el, amit nem szabadott volna. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, de saját magunknak nehezítettük meg. Többször is a végjátékban maradtunk le a két pontról, és ez most szerencsére nem így történt. A végén kellően összpontosítottunk,úgyhogy ha simán nem is, de végül miénk lett a győzelemért járó két pont.  Véleményem szerint ráfért már a győzelem a csapatra. Remélem ez löketet adott nekünk és folytatjuk a győzelmi periódust. Jól haladunk a tavasszal, de mindig többre és többre vágyunk”

Putz Claudia, kapus: „Én is úgy gondolom, hogy amit terveztünk nem teljesen sikerült tartani, kevesebb hibával talán nem lett volna ennyire szoros mérkőzés.  Természetesen örülünk, mert egy jó Csurgó ellen idegenben nehéz nyerni.  Csapatként tudtunk játszani, és ennek is köszönhető a győzelem. Ezután sem lesz könnyű dolgunk, a következő meccseket is meg kell nyernünk, viszont sokat lendített a csapaton ez a győzelem a következő kihívásokra nézve. Legfontosabb, hogy a hibáink számát csökkenteni tudjuk az elkövetkezendő időszakban, keményen dolgozzunk és egységesek maradjunk!”

Gerencsér Zsófia, beálló:  „Értékes győzelmet arattunk idegenben, egy nehéz, sportszerető közegben. Sajnos jóval több hibával játszottunk, mint amennyit megengedhetünk magunknak. Szerencsére ez most belefért, de tanulnunk kell belőle, és a jó dolgokból építkezni. Úgy érzem, hogy ismét megmutattuk mekkora lelki erőnk van, ami sok esetben nagy fegyvertény tud lenni. Az előttünk álló időszak sem lesz könnyebb, mint eddig volt, de csak az lebeghet előttünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a szezon hátralévő részéből. Hasonlóan fajsúlyos mérkőzések várnak ránk a következő időszakban is”

Kozma Dominika, irányító-átlövő: „Mondhatjuk sorsdöntő csatát vívtunk a Csurgó ellen vasárnap. Nem volt kérdés, hoznunk kellett a két pontot. Nagy küzdelem volt, mert saját magunk alatt vágtuk a fát, amikor a szükségesnél bátortalanabbul játszottunk egy-egy szituációban. Volt, hogy nem azzal a lelkesedéssel mentünk oda támadni, ahogy az eddigi meccseinknél tettük.  Szoros mérkőzés volt, nagyon küzdelmes és nagy lélekerőt igényelt mindvégig. A hibainkat nem sikerült teljesen kijavítani, de szerencsére az ellenfél nem tudott felülkerekedni rajtunk. Az idegenbeli mérkőzések mindig nehezek, nagyon szívós ellenfeleink vannak, és ebben a pontvadászatban sima találkozó nincs már, itt is az utolsó másfél percben biztosítottuk a pontjainkat. A jövőre nézve fontos recept, hogy nem szabad megijednünk, mert tudunk egy csapatkent küzdeni es egymásért harcolni, ez esetben pedig senki sem állhat elénk. Kiváló a közeg, remek a csapatszellem a Haladásnál”

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top