A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron hetedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Takács Rebekával a VKL SE Győr kulcsemberével, a gólokat futószalagon termelő bal kezes játékossal villáminterjúztunk. A fiatal sportoló nagy haszonélvezője volt a győri utánpótlás-nevelésnek, megfordult a serdülő és az ifjúsági korosztályos válogatottban is, jelenleg pedig sokan árgus szemekkel követik pályafutását. A hazai csapat és a Haladás „pengeváltásának” minden bizonnyal egyik fontos szereplője lesz a mentalitásból jeles, akaratból elnyűhetetlen kézilabdázó. Ha kell ütközik, ha kell sprintel, árkon-bokron is keresztülmenne a sikerért. Igazi csemegének ígérkezik tehát a szombat. Egy Rába-parti zöld-fehér nevelés a vasi zöld-fehérek ellen.
A játékosok életében döntőek az első mozzanatok, első benyomások. Honnan a fakad a kézilabda-szerelem?
Takács R.: Kalandos történet az enyém, már, ami a kézilabdával való kapcsolatomat jelenti. Tizenegy esztendősen talált rám a sportág, pontosabban a nővérem nyomdokait követtem. Ebben a korban az emberben meglehetősen sok a kérdőjel, de a sportág iránti szimpátiám szinte az első pillanatoktól fogva tapintható volt. Ahogy az első mozdulatokat megtanultam a rajongás egyáltalán nem lankadt, alig vártam, hogy pattogjon a labda. Győrben az ember kiváltságosnak érezheti magát, hiszen a nevelőedzők szakmai és pedagógia tudása egyszerre példaértékű és inspiráló is egyben.
Az ETO-ban nevelkedni nem mindenkinek adatik meg, mi az, amiben úgy érzed mindez elősegítette a fejlődésedet?
Takács R.: Fiatalként nem mindig céltudatos az ember, a tinédzserkor kezdetén,- persze a legjobbakról álmodva- még nem az a döntő, hogy tíz év múlva hogyan képzeljük el magunkat. Elsősorban a játékot élveztük, a sportot körbevevő közeget és azoknak a társaknak a barátságát, akikkel össze voltunk nőve jóban-rosszaban. Nyilván az állandó edzések, a folytonos gyakorlás előbbre viszi a kézilabdázót. Egyébként számomra nagyon fontos volt, hogy a Bercsényi iskolába járhattam, ahol kézilabda-specifikus képzés volt. Ez abban merült ki, hogy heti szinten tíz alkalommal edzettünk, ha pedig úgy adódott mérkőzéseket játszottunk. Mostani szemmel a korai sorozatterhelést sosem egyfajta teherként éltük meg, egész egyszerűen imádtunk kézilabdázni.
A serdülő és az ifjúsági válogatott légkörébe is belekóstoltál. Nagy élmény volt a nemzeti színeket képviselni?
Takács R.: Hogyne, ez valamennyi játékos számára felemelő érzés. Túl azon, hogy ezt az edzőink is elismerésként kezelték, rengeteg játékost is megismertem. Ez a közeg hajtja az embert, szinte lángra lobban tőle annyira motiváló. Számtalan alkalommal utaztunk is, így a sportnak sok mást is köszönhetek. Mindig törekedtem arra, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, és amikor edzeni kellett nem vettem félvállról a munkát. Hab a tortán, ha a korosztályos válogatott környékén lehettem. A legszebb élményeim között tartom számon.
Győrben sokan álmodnak csak a felnőtt csapatról, és előtte nem kis kálváriát kell letaposni, ahhoz, hogy valaki egyáltalán odakerüljön….végleg elengedted a dolgot, hogy valaha a felnőtt gárdát erősítsd?
Takács R.: Nyilván nem, ebben a városban cseperedtem fel, többnyire ehhez az egyesülethez húznak az emlékeim. A felnőtt csapat mindenkinek az álma, bátran mondhatom talán, hogy jelenleg a szakma csúcsa, de odakerülni az nem piskóta dolog. Volt idő, amikor a keretnél mozoghattam valamilyen szinten, de őszintén szólva az más dimenzió. Persze a remény hal meg utoljára, egy sportoló sosem adhatja fel, vagy válthatja aprópénzre a reményeit.
Ha az idei szezont tekintjük, akkor nem nehéz fejben tartanotok a győzelmeket a VKL SE háza táján……
Takács R.: Kétségtelen, hogy nem vagyunk elhalmozva sikeres mérkőzéssekkel, de azért apró örömök akadnak. Sokszor mindent beleadva, nagyon koncentrálva játszunk, és azt gondolom, egy picit csalóka a bajnokságban szerzett pontjaink száma. Van, hogy csak a véghajrára fogyunk el, addig zökkenőmentesen működik a gépezet. Talán a koncentráció, talán a győzelmi rutin hiányzik, de sokszor tűz közelbe tudunk kerülni. Természetes, hogy mindenki a nyertes csapat tagja akar lenni, de mi idén kerültünk fel, kóstolgatjuk csak az osztály légkörét. A meglepetésekről viszont egyáltalán nem tettünk le, foggal-körömmel küzdünk majd a pontokért.
Van példaképed, aki inspirál?
Takács R.: Szeretem a nemzetközi kézilabdát, és főként a hazai bajnokságot. Ha tehetem, megnézem a mérkőzéseket. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki nála jobb sportolókat figyel, elvégre mindnyájunknak tanulni kell. Úgy vélem, ha valaki figyelmesen elemez egy-egy hasonló derbit, tizenkettő egy tucat dolgot lehet tanulni. Személyes favoritom Nora Mörk. A dinamizmusa, a sebessége, és elsősorban az a mentalitás, játékszenvedély, amit képvisel számomra lenyűgöző. A játék minden elemében világklasszis, a szorgalma pedig egyedülálló. Ha egy játékost kellene példaképnek választanom, alighanem rá voksolnék.
Mit vársz a mérkőzéstől, mire lehet jó a csapatod a Haladás ellen?
Takács R.: Természetesen szeretnénk kihozni a találkozóból a maximumot, egy nagyon nehéz és kemény csatára van kilátás. Szerintem jó csapat a Haladás, de nem fogunk feltett kézzel kimenni a pályára. Próbáljuk majd tartani a lépést, fontos momentumokban koncentrálni, és a meglepetés is összejöhet. A pálya az igazi otthonom, nincsenek ezzel másképp a társak sem. Azt pedig jól tudjuk, hogy a kézilabdában bármi megtörténhet. Éhesek vagyunk már a sikerre.