Tovább gyűjtögetjük érmeinket a nyár beindulásával is. Javában zajlik a 3D szezon, a versenyek száma is megsokszorozódott az elmúlt hetekben. A tikkasztó hőség ellenére íjászaink nagy kedvvel látogatják a hétvégi versenyeket. Az első regionális forduló után Örkény felé vettük az irányt, ahol a versenyzés mellett két tagunk bírói feladatokat is ellátott. A két napos verseny után Molnár József vadászreflex kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A következő héten az Alpok-Adria Terepversenyén erős mezőnyben Dodesz szintén a harmadik helyezést érte el, viszont itt már Barebow kategóriában. Szabolcsi Bence a Suli Íjász Bajnokság sikeres kvalifikációja után a budapesti döntőben kiegyensúlyozott teljesítménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott fel serdülő korosztályban. 

A Regionális Bajnokság második fordulója Écsen került megrendezésre. A Ring SE csapata kihívásokkal teli megoldásokkal helyezte ki a célokat. Egyesületünkből szintén többen neveztek a megmérettetésre. WA rendszerben szervezett versenyen közel 150 versenyző vett részt. Szabolcsi Bencének, Tomsics Balázsnak, és Donázy Imolának ezüstérmet sikerült megszereznie.

A már tradicionális versenynek számító Fix Pont 3D elnevezésű verseny igazán közkedvelt az íjászok között. Általában a szervezők nem sajnálják versenyzőinktől a távokat, viszont a kis célokat sem. Idén sem könnyítették meg számunkra a versenyzést és kellően technikás pályát sikerült építeniük a Nemesvámos közeli erdőben. Baranyai Tamás barebow kategóriában a második helyet, Tomsics Balázs vadászreflex kategóriában a harmadik, és Seres Armand HU kategóriában az első helyet szerezte meg. Végül a Grand Prix 3. fordulóján Szekszárdon Tomsics Balázs a bronzérmet tudta megszerezni, kimagaslóan magas döntőben lőtt pontszámával.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top