Két érmet hoztak haza ifjú sportolóink a Balatonföldváron rendezett strandtenisz országos bajnokságról.

Kifejezetten népes mezőny jött össze a magyar tenger partján megtartott viadalra, melyen öt játékossal képviseltette magát a Haladás VSE.

Az U13-as korosztályban Andrási Dóra a fővárosi Bor-Fejérváry Péterrel alkotott párost és egészen a döntőig meneteltek, ahol végül ezüstérmet nyertek.

Az idősebbeknél, azaz az U18-as korcsoportban két duót indított egyesületünk. Közülük Baldauf Panka és Rózsavölgyi Mátyás szerepelt jobban: ők a dobogó harmadik fokára állhattak fel. A Pfister Bálint, valamint Varga Zsombor összeállítású tandem is minden dicséretet megérdemel, mivel ők a nagyon előkelő negyedik helyen zártak. A két szombathelyi páros egyebként találkozott egymással az első fordulóban. Azt a derbit a jóval tapasztaltabb Baldaufék 0:3-ról fordítva 6:4-re nyerték meg.

- Ez a strandtenisz lényegében egy remek kirándulás teniszezőinknek. A későbbiekben akár ebbe az irányba is orientálódhatnak. Ez a műfaj sokkal élménydúsabb, fesztelenebb, ráadásul a környezet is vonzó lehet a fiatalok számára (is). Amúgy pedig nagyon örülök a két éremnek és a mutatott játéknak. Szinte csak az egyértelműen a strandteniszre fókuszáló párosoktól kaptak ki a játékosaink  – összegezte tapasztalatait Szabó Hajnalka szakosztályvezető

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top