Ligeti Dániel és Veréb István személyében a Haladás VSE két sportolója lép szőnyegre a kazahsztáni Nur-Szultánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A magyar szabadfogású birkózó-válogatott tagjaként Ligeti Dániel pénteken kezdi meg szereplését a 125 kilogrammos súlycsoportban, ahol legalább tíz versenyző pályázhat reális eséllyel a tokiói repülőjegyet jelentő első hat helyezés valamelyikére.

-  Nagyon jól sikerült a felkészülésem, mivel idén olyan edzőtáborokban gyakorolhattam, ahol sok jó ellenfél volt. Emellett pedig a versenyek sem sikerültek rosszul, különösen a Lengyel Nagydíjon szerzett komoly skalpjaim lehetnek az optimizmusom alapjai. Sok munka van mögöttem, most már csak el kell hinnem, hogy bárkit legyőzhetek, mert ez elengedhetetlen a sikerhez – fogalmazott a Haladás VSE háromszoros olimpikon birkózója.

Ifjabb Veréb István szombaton lép majd először szőnyegre a 86 kilósok között, ahol szintén óriási a tülekedés a kvótát jelentő helyekért. Szerény becslések szerint is legalább tucatnyian pályáznak az olimpiai részvételre.

-  Idén tavasszal a 92 kilósok között szereztem Európa-bajnoki bronzérmet, ám az nem olimpiai súlycsoport, ezért döntöttem úgy, hogy a világbajnokságon visszatérek a 86 kilóba. A válogatót sikerült megnyernem, és szerencsére a sérülések is elkerültek. Kvótáért megyek Kazahsztánba, mert az egy nyugodt felkészülést biztosítana a negyedik olimpiámra. Tragédia akkor sem történne, ha ez most nem jönne össze, mivel három kvalifikációs lehetőség lesz, melyek közül az egyik versenyt Magyarországon rendezik majd. De ettől függetlenül jó lenne már Nur-Szultánban megváltani a tokiói repülőjegyet – mondta nem sokkal elutazása előtt a szombathelyi zöld-fehérek sportolója, aki külön kiemelte azt a támogatást, melyet klubja biztosít a számára.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top