Nagyon sima, 3:0 arányú vereséget szenvedett Jászberényben a Hungast-Haladás extraligás női röplabdacsapata. A szombathelyieknél bemutatkozott az új center, a kubai Daymara Lescay.

Betegségek, sérülések nehezítették a Haladás felkészülését a berényi vendégjáték előtti napokban. Ezeket a gondokat az sem tudta kompenzálni, hogy az utolsó pillanatokban a nemzetközi és a hazai szövetség is kiadta azokat a dokumentumokat, melyek Daymara Lescay szerepeltetéséhez voltak szükségesek. Mindenesetre a csapat egy nappal a találkozó előtt elutazott Jászberénybe, hogy a hosszú buszozás ne tetézze az amúgy is meglévő problémákat. Mint később kiderült, ez sem segített semmit, ugyanis a derbit a vártnál jóval simábban nyerte meg a hazai együttes. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy Takács Bernadett és Sophie Wallner sem tudta vállalni a játékot.

Az első szettben 8:5-ig jól tartotta magát Leiszt Máté együttese, ám a folytatásban főként Jessica Ventura pontjainak köszönhetően fokozatosan elhúzott a hazai együttes és 25:15-re megnyerte a játszmát.

A második felvonás teljesen hasonló volt, mint az első. Annyi különbséggel, hogy ebben a periódusban Tóth Eszter, valamint Ekaterina Silchenkova vitte a vendéglátóknál a prímet és a vége 25:14 lett.

A harmadik játszma picit szorosabban alakult: 25:16-ra végződött.

A 3:0-ra elveszített derbi egyik pozitívuma egyértelműen az volt, hogy több olyan fiatal tehetséges játékos is pályára léphetett a Haliban, aki ritkábban kap szerepet. Így például Csóka Lili, Zoltán Anna, Péteri Vanda és Marton Gabriella is játéklehetőséghez jutott. A másik pozitívum pedig Vacsi Evelin eredményes játéka, 12 pontja volt.

A Hungast-Haladás legközelebb nevember 2-án szombaton lép pályára az Extraligában, amikor 18 órai kezdéssel a Békéscsaba együttesét fogadja a Haladás Sportkomplexumban.