Eddig két fordulót játszott a Haladás VSE/SI U19-es női röplabdacsapata a korosztályos bajnokságban. Az első körben még szettet sem nyertek a szombathelyi fiatalok, ám a második tornán már a győzelemhez is közel álltak.

Érden kezdték meg a szereplésüket a vasi zöld-fehérek a Torma Ágnes OIB I. osztályában, ahol a házigazdákon kívül a Fésüs Röplabda Akadémia együttesével találkoztak. Mucsi Péter tanítványainak az első meccsükön az NB I-es listavezető székesfehérváriaknál pallérozódó játékosokra épülő fehérvári gárda ellen nem lehettek vérmes reményeik, és fejet kellett hajtaniuk a nagyobb tudás előtt. A hazaiakkal viszont egy határozottan kiélezett meccset vívtak a vasiak, ám a vége ennek is 0:3 lett.

A második villámtornának a Haladás Sportkomplexum adott otthont, ahol ugyanaz a három csapat találkozott, mint korábban Érden. A szombathelyiek ezúttal már a Fésüs Akadémia dolgát is megnehezítették, közel álltak a játszmagyőzelemhez. Az Érd ellen pedig 2:2 után döntő szettre került sor. Sajnos ezt a vendégek nyerték meg és így a mérkőzést is ők húzták be 3:2-re.  

Mucsi Péter: - Az első fordulóban mutatott játékhoz képest jelentős fejlődést mutatott a csapatunk a szombathelyi tornán. Bizakodóak lehetünk, hogy a további mérkőzéseken szép sikereket érhetünk el.

 

Eredmények:

  1. forduló:

Fésüs Röplabda Akadémia-Haladás VSE/SI 3:0

DELTA Röplabda SE Érd-Haladás VSE/SI 3:0

  1. forduló:

Haladás VSE/SI-Fésüs Röplabda Akadémia 0:3

Haladás VSE/SI-DELTA Röplabda SE Érd 2:3

 

A Haladás VSE/SI játékoskerete:

Katona Virág, Fatér Jázmin, Perintfalvi Anna, Héjj Lotti, Sajben Lara, Blázsovics Dorka, Németh Boglárka, Németh Bianka, Sebestyén Sára, Németh Tekla Amanda, Szendrődi Rebeka, Horváth Barbara, Fatér Viktória, Kiss Dorka, Dóka Gréta

 

Edzők: Mucsi Péter, Horváth Mónika