A papírformának megfelelően 3:0-ás vereséget szenvedett az ezer sebből vérző Hungast-Haladás az éllovas Nyíregyháza otthonában a női röplabda Extraliga 8. fordulójában. A szombathelyi a harmadik játszmában teljesítettek a legjobban, melyben 19 pontig jutottak.

Sérülések miatt négy játékosát, Marija Cicicet, Takács Bernadettet, Genesis Mirandát és Marton Gabriellát nélkülözte a vasi zöld-fehér gárda az utóbbi időben bomba formában röplabdázó nyírségiek otthonában. Leiszt Máté így ígéretének megfelelően fiatal játékosokkal pótolta a maródiak listáján lévőket. Mindezek tudatában senkit sem ért meglepetésként, hogy a hazaiak 25:10-re megnyerték az első szettet.

A második felvonás viszont sokkal jobban kezdődött: 6:0-ra lépett el a Hali. Aztán viszont a vendéglátók is nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és 7:7-nél beérték a szombathelyieket. A folytatásban pedig már érvényesült a nagyobb tudás és rutin. Ennek köszönhetően ezt a játszmát is a Fatum nyerte, még pedig 25:15-re.

A harmadik szettben viszont egészen 19:19-ig remekül játszottak a vasiak. Ebben a periódusban Pickering, Vacsi és Császár szinte egymást múlta felül.  A játszma hajrájára azonban elfogyott a lendület, így pedig ezt a szettet is a hazaiak nyerték (25:19).

A 3:0-ás vereség ellenére a Haladás játékosai emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Leiszt Máté vezetőedző: - Az előzetes elképzeléseknek megfelelően több lehetőséget tudtam adni a fiataloknak, akik azért az elején eléggé megszeppenten játszottak. A folytatásban viszont már jóval bátrabbak voltak. Gratulálok a Nyíregyháza győzelméhez.

Fatum Nyíregyháza-Hungast-Haladás 3:0 (10, 15, 19)

Nyíregyháza, vezette: dr. Árpás, Adler

Haladás: Csóka, Császár, Vacsi, Péteri, Wallner, Pickering. Csere: Lojen (liberó), Zoltán (liberó), Szendrődi. Vezetőedző: Leiszt Máté  

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top