Papírforma vereséggel búcsúztatta az évet a Hungast-Haladás extraligás női röplabdacsapata. A szombathelyiek a Békéscsaba otthonában kaptak ki 3:0-ra.

A Challenge-kupában is jól haladó Békéscsaba vendégeként szó szerint a tisztes helytállás reményében lépett pályára a Haladás. Sajnos az első szettben még ez sem igen jött össze, ugyanis a nyitójátszmát 25:10-re nyerték a hazaiak. Szerencsére a második felvonásban már egészen más arcát mutatta Leiszt Máté együttese, mely 16:13-ra még vezetett is. A szett hajrájában azonban érvényesült a nagyobb rutin és ezt a játszmát is a viharsarki gárda húzta be 25:23-ra. A harmadik szettben is jó tartották magukat Vacsi Evelinék: 15:15-nél még egálban voltak a vendéglátókkal. Ezt követően azonban már csak egyetlen apró pontocskát tudtak összehozni a szombathelyiek, így a játszma vége 25:16, míg a mérkőzésé 3:0 lett.

Leiszt Máté: - Az első játszmában semmi sem sikerült, de a másodikat akár meg is nyerhettük volna és abban az esetben minden másként alakulhatott volna a folytatásban. A csapatunk most is jól küzdött, de a sikerhez még sok munka áll előttünk.

Swietelsky-Békéscsabai RSE-Hungast-Haladás 3:0 (10, 23, 16)

Békéscsaba, vezette: Adler, Soltész

Haladás: Cicic, Császár, Lescay, Wallner, Miranda, Vacsi. Csere: Lojen (liberó), Csóka, Pickering, Szendrődi. Vezetőedző: Leiszt Máté

 

 

 
   

 

Go to top