Rendkívül szoros szetteket hozó mérkőzésen 3:0 arányú vereséget szenvedett a Haladás extraligás női röplabdacsapata az MTK együttesétől. A vendég fővárosiak mindhárom játszmát csak minimális különbséggel húzták be.

https://www.youtube.com/watch?v=nb_OowCkVQM

Az Extraliga 12. fordulójában alsóházi rangadót játszottak Szombathelyen, ahol a tabella nyolcadik helyén álló zöld-fehérek fogadták a hetedik MTK csapatát. A két együttes budapesti összecsapását 3:2 arányban a Hali nyerte, így minden vasi szurkoló egy újabb győzelemben reménykedett. A nyitószett elején pedig nagyon úgy festett, hogy ez a siker össze is jön, ugyanis szinte pillanatok alatt tetemes előnyre tettek szert a hazaiak, akik egészen a játszma derekáig irányították is a történéseket. A végjátékban azonban kissé érthetetlen módon szétesett a szombathelyiek játéka és 25:23-ra a vendégek zsebelték be a szettet.

A második felvonás sokáig úgy nézett ki, hogy sima MTK-sikert hoz, ám a játszma végén feltámadtak a vasiak és szettlabdák sorát hárítva esélyt teremtettek maguknak az egyenlítésre. Sajnos azonban ez nem jött össze: a fővárosiak 30:28-al alakították 2:0-ra az állást.

A harmadik szettben is a kék-fehérek jártak rendre előrébb, ám a Hali ezúttal is nagy hajrával nyitottá tette a végjátékot. Azonban a szerencse ezúttal is a budapestiek oldalára állt, akik a szettet 25:22-re, míg a mérkőzést 3:0-ra nyerték meg.

Leiszt Máté vezetőedző: - Mérkőzések óta a legnagyobb ellenfelünk a saját térfelünkön van. Ha megtanuljuk legyőzni önmagunkat, akkor a sikerek sem maradhatnak el.

Hungast-Haladás-MTK Budapest 0:3 (-23, -28, -22)

Szombathely, 200 néző, vezette: Mezőffy, Halász

Haladás: Cicic, Császár, Vacsi, Wallner, Miranda, Pickering. Csere: Lojen (liberó),  Lescay, Szendrődi, Csóka. Vezetőedző: Leiszt Máté

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top