Bár a papírformának megfelelően 3:0 arányú vereséget szenvedett Nyíregyházán az Extraliga 17. fordulójában röplabdacsapatunk, mégis dicséretet érdemelnek a lányok, ugyanis mindhárom szettben komoly küzdelemre kényszerítették a Magyar Kupában nem rég döntőt játszó nyírségieket. 

A Jászberény legyőzése után egy mentálisan megerősödött Haladás látogatott Nyíregyházára és ez rögtön az első pillanatokban meg is látszott: 7:4-es vezetésünknél a hazaiaknak kellett időt kérniük. Ezt követően ugyan egyenlítettek a házigazdák, de 18:18-nál még együtt volt a két csapat. A nyitószett végjátékában azonban már a nyírségiek domináltak és ők húzták be 25:20-ra a játszmát.

A második felvonás is hasonlóan alakult, azaz nem igen tudták Pintérék lerázni a mieinket. A szombathelyi lányok lendülete egészen 18:16-os hazai vezetésig ki is tartott, ám a szett hajrája ezúttal is a hazaiaknak sikerült jobban: 25:18-ra nyerték a játszmát és ezzel 2:0-ra léptek el.

A harmadik etap pedig még az előzőeknél is jobban alakult: 21:20-ra még a remekül játszó, nagyot harcoló zöld-fehér hölgykoszorú vezetett. Sajnos azonban a hajrá újfent a nyíregyháziak szája íze szerint alakult: a játszmát 25:22-re, míg a meccset 3:0-ra nyerték meg.

Leiszt Máté vezetőedző: - Gratulálok a hazai csapatnak és a saját együttesemnek is. Ugyan kikaptunk 3:0-ra, de egyre biztatóbb a játékunk. Mindhárom szettben magas szinten röplabdáztunk, de sajnos a végjátékok nem alakultak jól a számunkra.

Fatum Nyíregyháza-Haladás Szombathely 3:0 (20, 18, 22)

Nyíregyháza, 700 néző, vezette: Horváth M., Jámbor

Haladás: Császár, Lescay, Péteri, Wallner, Vacsi, Cicic. Csere: Lojen (liberó), Szendrődi. Vezetőedző: Leiszt Máté

 

 

 
   

 

Go to top